lincselés
NoÁr VS Vasvári vita, vagy miért van lincshangulatban az ország? - Libz of TikTok Hungary
Molnár Áron, még mielőtt ismét megszedné magát az RTL embereket kizsákmányoló “tehetségkutatójából” ismét hergelt egyet. Ezúttal az egykori “luxusfeleség”, ma pedig szintén luxusban élő többgyermekes édesanyára/influenszerre, Vasvári Vivienre uszította lincshangulatban lévő követőit. Vivien “bűne” annyi volt ebben az esetben, hogy arra buzdította milliós követőtáborát, vegyenek részt ők is a véleménynyilvánító szavazáson. A műsorunkban ezen eset kapcsán beszéltünk arról, hogy meddig megy még el a magyar társadalom egy része, a jobboldali, vagy jobboldalisággal vádolt gazdagok ellen elkövetett, egyelőre csak verbális erőszakban. Az adásban ennek kapcsán felmerült az is, hogy tapasztalataink szerint a “pusztuljanak a gazdagok” címszavú lincshangulatra azok a Z-generációsok is rendkívül fogékonyak, akik egyébként eltartják az online tartalomgyártó influenszereket.Meglincseltek és elégettek egy brit állampolgárt Ecuadorban
Meglincseltek és elégettek egy brit állampolgárt az ecuadori Playas de Cuyabenóban. Hat órával azt követően, hogy a helyi rendőrség egy erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvádolt brit férfit letartóztatott, bosszúszomjas tömeg hatolt be a rendőrség épületébe, ahonnan a brit férfit kihurcolták és a nyílt utcán brutálisan meggyilkolták - írja a Daily Mail.A liberális cselédsajtó április 1-én sem viccel
A 444 büszkén vállalja a Stockholm-szindrómát, hiszen hiába üti őket Magyar Péter, hiába alázza lépten-nyomon, ők akkor is tolják a szekerét. A helyesírási hibákkal sem foglalkoznak, csak menjen ki gyorsan: "Órbán róssz". Szerencséjükre van egy jó Magyar Péter, aki ugyan mindenkit megvet, őket is, de azért mégsem Orbán, és csak ez számít. Nem túl bonyolult dolog ez, április 1-én pedig amúgy is kötelező bolondnak lenni, azoknak pedig nem is nehéz, akik minden napjukat erre teszik fel.Beindultak a "civil" tisza-ügynökök, akik ártatlan olvasókat járatnának le az interneten - Libz of TikTok Hungary
Az ember ül a buszon, nézegeti a telefonján a híreket, ne adj Isten rátéved a PestiSrácok vagy a Mandiner oldalára és hopp máris ott terem egy buzgó tisza-ügynök, aki mindezt lefotózza és felteszi a leggusztustalanabb Reddit oldalra, hogy szabadon gyűlölködhessenek rajta a névtelen felhasználók. Sajnos tény, hogy a magyar politika egy mély verbális abúzusi gödrében vagyunk már néhány éve, a Tisza-szekta azonban mindezt egy új szintre emelte. Ők, akiket a saját vezérük aláz le, büdös szájúnak és agyhalottnak minősítve frusztrációikat a jobboldali embereken igyekeznek levezetni egyelőre még "csak" a közösségi média nyilvánossága előtt. De meddig tűrhet a jobboldali ember és mikor jön el az a pont, amikor kimondjuk: elég és ne tovább!Az Akta: felfüggesztett börtönt kaptak a lincselők
Varga Tibort két évvel ezelőtt kis híján meglincselte egy felbőszült roma társaság Ózd Center városrészben. Az idős ember traktorjával ment hazafelé az esti órákban traktorjával a földekről. Annyi volt a bűne, hogy az út közepén táncoló, nyolcadikos ballagást ünneplő családra mert dudálni… Többen felugrottak a traktorra, ablakát kitörték, a férfit ököllel ütötték és ki akarták rángatni a vezetőfülkéből. Ha ez sikerül, mert nem ér oda a barátja, már nem élne.A Magyarországon évtizedes börtönnel fenyegetett olasz antifát az Európai Parlamentbe mentené egy olasz párt
Ilaria Salis európai parlamenti jelölt lehet a Demokrata Párt színeiben? A La Repubblica szerint a párt szélsőségesen magyarellenes vezetője, a Soros György által támogatott Elly Schlein vetette fel ezt a lehetőséget. Az olasz közvélemény gyakorlatilag úgy tudja, hogy ez a hótiszta lelkű antifasiszta a testi épséget és szabadságát nem féltve jött Magyarországra "fasisztátlanítani".Hol voltak az izraeli titkosszolgálatok? – A Hamász szerint ez csak a kezdet...
Az izraeli fegyveres erők és a Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) terroristái között már 24 órája heves harcok folynak. A támadás, amelyik az Al-Aksza (Sziklamecset) művelet nevet kapta, három oldalról történt. Palesztin fegyveresek ultrakönnyű repülőkkel, katonai gumicsónakokkal és terepjárókkal keltek át a világ talán legjobban őrzött határán. A több méter magas fal mélyen lenyúlik a földbe is, hogy ne lehessen alagutat ásni alatt, mozgásérzékelőkkel és kamerákkal van felszerelve, mégis megtörtént az áttörés.Először pénzt küldtek külföldről a magyarok ellen, most bolsevik verőlegényeket (Karanténvlog)
Újabb szintet lépett a hazánk elleni egész pályás letámadás, hiszen nem volt elég, hogy külföldi pénzzel próbálták befolyásolni a magyar választásokat, amelyben a hazai baloldal vastagon és tevékenyen részt vett, most már verőlegényeket is küldenek. A bolsevik terrorszervezet, az antifa most már hazánkban is tobzódott, hiszen találomra vertek magyar embereket. Láthatóan nem elég a befolyásolás, most már a megfélemlítés szakaszába ért a nemzetközi és hazai baloldal tevékenysége. A Karantén legújabb adása ezért nagyrészt az antifákkal, a bolsevik terrorcsoporttal foglalkozik, akik már nevükben is hazugságot közvetítenek, hiszen a fasizmust és a nácizmust keverik össze tudatosan, még a Sztálin által kitalált recept szerint. A lincselés elkövetőit a rendőrség szerencsére elfogta, de egyértelmű, hogy drákói következményekkel kell, hogy járjon ez az aljas tett, a magyarok összefogása pedig megállíthatja a további próbálkozásokat. A Karantén mutatóba azért a DK újabb nagy teljesítményét is pellengérre állította, ugyanis a hazaárulás újkori bajnokai most Várhelyi Olivér, a magyar bővítési uniós biztos ellen hergelnek, akit el akarnak tüntetni pozíciójából egy bekapcsolt mikrofonnál elhangzott mondata miatt. A helyzet azért is pikáns, mert a DK-n kívül senki sem akarja Várhelyi leváltását, amire se lehetőség, se akarat nincs, Gyurcsányék azonban igyekeznek ismét a magyarok ellen síkra szállni. Nézzétek most is a Karantént, rendhagyó adást láthattok! Iratkozzatok föl a PS TV és a Karanténvlog Youtube-csatornájára is!Ajánljuk még

















