liszt ferenc zeneművészeti egyetem
Eddig öt pályázat érkezett a Zeneakadémia rektori posztjára
Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter pályázata érkezett be eddig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára kiírt felhívásra, amelynek benyújtási határideje augusztus 21-én éjfélkor járt le - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.A Zeneakadémia szenátusa a függetlenségét félti, miközben az intézményen belül simán szembe megy a közösségi akarattal
A mondás is úgy tartja: vádold azzal az ellenfeled, amit te teszel. A Zeneakadémián pont ez történik, ugyanis a szenátus és a rektor is kiakadt azon, hogy az új intézményvezető személyéről Csák János kulturális és innovációs miniszter szeretne dönteni, ezért a szenátust arra kérte, hogy fogadja be az összes pályázatot és rangsorolják azokat, majd a felterjesztés után a miniszter választ közülük. Szerintük viszont ez a Zeneakadémia belső demokráciáját csorbítja, miközben kiderült, hogy ők azok, akik antidemokratikusak, hiszen annak idején hiába szavazott meg a többség kétharmad–egyharmad arányban egy másik személyt a népzenei tanszék élére, a vesztest tették meg vezetőnek.A balhé sosem ér véget – Most a zeneművészeti egyetemen szerveznek lázadást
Már a Zeneakadémiák Nemzetközi Szervezetét is sikerült Budapestről rávenni arra, hogy tiltakozzon Csák János kulturális és innovációs miniszternél a Zeneakadémia közelgő rektorválasztásának módja miatt, s napok óta egymást érik a balliberális sajtóban a különféle aggódó, hangzatos címek és az úgynevezett híres emberek különféle névsorával megerősített petíciók. A PestiSrácok.hu belsős információk alapján utánajárt annak, mi váltotta ki a nagyon is ismerős hisztériát. Röviden az eredmény: hatalomféltés, belterjes mutyi, összeférhetetlen vezetési stílus, és balliberális politikai motivációk. Csak a szokásos...Ajánljuk még