liverpool fc
Szoboszlai hétvégén már visszatérhet, Szalah hetekre kidőlt
Pepijn Lijnders, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Liverpool FC másodedzője szerint Szoboszlai Dominik a hétvégén újra pályára léphet a csapatban, amelynek viszont három-négy hétig nélkülöznie kell egyiptomi csatárának, az Afrika Kupán megsérült Mohamed Szalahnak a játékát.Puskás most biztos büszke lenne! – Dalt írtak Szoboszlaihoz az angolok (Videó)
Újra, immár harmadik alkalommal írták át egy világsláger szövegét az angolok, hogy Szoboszlai Dominiket méltassák. Az átköltés meglehetősen népszerű lett a közösségi médiában: volt, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy Puskás most büszke lenne a magyar titánra.Jó hírt közölt Szoboszlai Dominik – Ekkor térhet vissza a pályára a magyar válogatott csapatkapitánya
Ragyogóan szerepel a 2023–24-es idényben a Liverpool labdarúgócsapata, négy versenysorozatban küzd trófeáért. Az Európa-ligában biztos nyolcaddöntős, az angol Premier League-ben húsz fordulót követően vezeti a tabellát, az FA-kupában a 32 között jár, a Ligakupában elődöntőt játszik a Fulhammel, a párharc első, Liverpoolban rendezett mérkőzését 2–1-re megnyerte. És hamarosan megint főszerepet kaphat a csapatban a sérülésből felépült Szoboszlai Dominik is. A magyar klasszis a nyáron szerződött a német RB Leipzigtől az angol sztárcsapathoz, ahol egyből kezdőként számítottak rá – írja a Mandiner.Aggasztó hír az EB előtt: megsérült Szoboszlai Dominik
A liverpoolfc.com arról ír, hogy Jürgen Klopp vezetőedző megerősítette: Szoboszlai Dominik térdizom-sérülést szenvedett a Newcastle United elleni bajnokin, ahol a Liverpool 4-2-es győzelmet aratott.Szoboszlai: a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés
Szoboszlai Dominik szerint mindenki büszke lehet arra, hogy az Európa-bajnoki részvételét már bebiztosító magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn a csoportelsőség megszerzése mellett az évet is veretlenül zárhatja.Szoboszlai Dominik ismét végig pályán volt Liverpoolban és parádés góllal hangolt az Eb-selejtezőre!
Megszerezte első gólját Liverpool-mezben Szoboszlai Dominik! A magyar középpályás az Aston Villa elleni bajnoki mérkőzésen csapata első gólját szerezte egy jobb oldali szöglet után, edzője ezúttal sem cserélte le, a lefújás után pedig megválasztották a meccs emberének. Nem akármilyen fellépés volt a jövő heti, belgrádi Eb-selejtező előtt.Ajánljuk még