lmp
Menekül a miniszterelnök-jelöltségtől Karácsony, aki Szél lába nyomát is csókolgatná (videóval!)
Az összefogás az olyan, mint Columbo felesége: mindenki róla beszél csak még senki sem látta, mert hogy nincs - parádés önkritika Karácsony Gergelytől, akinek személye pontosan ezt a hőn áhított baloldali ellenzéki összefogást hivatott elősegíteni. Úgy mondjuk még nehezebb tető alá hozni az együttműködést a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltjének, ha finoman végig ekézi a teljes baloldali politikai garnitúrát. Karácsony Gergelyt az esemény után hiába kérdeztük, sietve távozott a helyszínről, pedig állítólag a Párbeszéd politikusa...Nemzeti konzultáció: nyomoz az ügyészség Hadházy Ákos alaptalan kijelentései miatt
Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt nyomozás indult annak a feljelentésnek nyomán, amelyet a kormány az LMP-s Hadházy Ákos nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentése miatt tett – tudta meg a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészségtől. A hatóság tájékoztatása szerint a nyomozás határideje 2018. február 13.LMP: A Jobbik nem tudja, micsoda és mit akar
Az LMP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, az LMP továbbra is nyitott együttműködni minden olyan párttal, amely "korszakváltásban, a 21. század eljövetelében" érdekelt. Kanász-Nagy Máté ugyanakkor hozzátette, a Jobbikot jelenleg nem tartják ilyen pártnak, és mindaddig nem is fogják, amíg nem tisztázza "súlyos identitásválságát", vagyis azt, hogy "kik is ők valójában és mit akarnak".Volner: a Momentummal és az LMP-vel készek vagyunk tárgyalni
Már a lehetséges választási együttműködésről is tárgyalna a Jobbik az LMP-vel, holott korábban ezt kizárták. A két párt viszonya néhány éve még kifejezetten ellenséges volt, Vona Gáborék belvárosi úri fiúk gyülekezetének, ultraliberális alakulatnak nevezték az LMP-t, amelyet semmivel sem tartottak jobbnak, mint az SZDSZ-t - írja a Magyar Idők.Szél: A kormány a fejemben már áll
A kormány a fejemben már áll, teljesen úgy élem az életemet, hogy 2018 májusától én ezt az országot át szeretném venni. Az LMP-vel és az Új Kezdettel. Ezt csak így érdemes csinálni – nyilatkozta az ATV-nek Szél Bernadett. Az LMP miniszterelnök-jelöltje az ÁSZ büntetésre utalva hozzátette, szerint nincs demokrácia az országba, és Orbán Viktor nem érti a 21. századot.Tovább gyengült a Jobbik: ez áll a háttérben
Tovább gyengült a Jobbik, és a baloldalon is folytatódik az átrendeződés – ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Eszerint a megkérdezettek 37 százaléka támogatja a Fideszt, a Jobbik pedig 2014 óta a legrosszabb eredményét tudhatja magáénak: 8 százalékos a támogatottsága.Tűzfalcsoport: újabb Soros-szál Szél Bernadett körül?
A Tűzfalcsoport blog szedte össze az LMP kapcsolódásait a Soros-szervezetekhez. 1. Az Európai Bizottság továbbra is a bevándorlókra költi forrásait és erre ír ki pályázatokat. 2. A pályázatokat közzétevő honlap kezelője egy alapítvány, amely szoros kapcsolatot ápol és szervezetileg is kapcsolódik a Soros- hálózathoz. 3. Szakértőképzésükben részt vett az a Sebály Bernadett is, akinek a Szél Bernadetthez fűződő kapcsolatáról korábban itt írtak. A www.nonprofit.hu oldalon két pályázatra hívták fel a blog figyelmét. Mindkettőt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) keretében hirdette meg az Európai Bizottság, határidejük 2018. március 1. A két pályázat keretösszege összesen 10 millió euró (körülbelül 3 milliárd 100 millió forint).Hadházy megfenyegette a Közszolgálati Egyetem rektorát
Az LMP-s Hadházy Ákos szerint, ha Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának nincs takargatnivalója, akkor hozza nyilvánosságra az EU ellenőrei által feltett összes kérdést és az arra adott intézményi válaszokat. Hozzátette, az LMP kifejezetten üdvözli, hogy a rektor figyelemmel kíséri a párt azon listáját, amelyen azokat nevesítik, akiket a kormányváltás után először felelősségre vonnának, „jó oka van arra, hogy komolyan vegye azt".Szél: Kormányváltást! Korszakváltást! Irányváltást! (Frissítve!)
A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta, mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg. Ehhez képest jelzésértékű, hogy az LMP szombati rendezvényén a PestiSrácok.hu információi szerint a hatfős LMP-frakció két tagja, Ikotity István és Sallai R. Benedek sem vett részt. És Schiffer András korábbi társelnök is távol maradt. Forrásaink szerint ez is mutatja, hogy egyre komolyabb konfliktusok feszítik a zöldpártot.Ajánljuk még

















