lotfi begi
Ez már nem az ehetetlen "finomfőzelék" és rántott párizsi világa – Menzaforradalmat hirdetett az ország egyik legnagyobb közétkeztetője
Generációkon átívelő élmény a leginkább darált vonalzó és ételszínezék elegyére emlékeztető "krumplipüré", az ember által finomnak sosem gondolt "finomfőzelék" – amelynek neve már önmagában is beszédes, hiszen készítője sem tudta kifejezni, hogy pontosan miből is kotyvasztotta –, vagy a tokánynak nevezett hentesipari hulladék az iskolai, óvodai menzákról. A gyermekeinket naponta étkeztető, gyakran a kevésbé finnyás felnőttek számára is ehetetlen ételeket tálaló menza kifejezés mára pejoratív jelzőként ivódott a köztudatba, amelynek eredménye nemcsak a gyermekek szélsőséges léptéket öltő viszolygása a változatos étrendtől, de a közétkeztetésben keletkező hulladék mennyiségének az exponenciális növekedése. Hiszen jóérzésű gyerek számára nem túl megnyerő, ha az elé tálalt ételhez képest Jakab Péter "konyhaművészete" is versenyképes alternatívát jelent. Ennek a rossz beidegződésnek az ellentételezésére vállalkozott Magyarország egyik legnagyobb közétkeztető vállalata, a HunGast, akik egy egészen új, edukatív étkezési modellel lépnek fel a megváltozott étkezési szokások kiszolgálásáért, illetve az élelmiszer-hulladék csökkentéséért. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után