m. istván
Bári emberölés: kisemmizték, halálra gyógyszerezték, majd rágyújtották a kastélyát a milliárdos vállalkozóra
Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron - derült ki a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. A 62 éves M. István meggyilkolásával két férfit, M. Zsoltot és K. Istvánt gyanúsítja a rendőrség, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt, illetve a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai, több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosságot leplezendő, a holttestre rágyújtották a bári kastélyt. A holttest a felismerhetetlenségig összeégett, később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, a milliárdost meggyilkolták. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után