magyar mentőszolgálat alapítvány
Idén is több kilométeres motoroskonvoj ünnepelte a Vérlovagok születésnapját (GALÉRIA)
A tavalyi, hagyományteremtő célú motorostúra után idén is csaknem kétszáz motoros vett részt a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének harmadik születésnapja alkalmából megrendezett eseményén.Harmadik születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok – Három éves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon
Három éves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon, harmadik születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok, hazánk egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének tagjai.Vérlovagok - 2,5 millió megtekintésnél járnak a sürgősségi motoros vérszállítók (Videó)
Önkéntes, válogatott motorosok, akik az életmentésből veszik ki a részüket azzal, hogy két keréken juttatják el a sürgősségi vérszállítmányokat oda, ahol arra éppen szüksége van valakinek. A Vérlovagok útjait bemutató videókat pedig immár 2,5 millióan tekintették meg az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon.Közösségi összefogás a Vérlovagokért: „Linda” sárga babettáját árverezték el az önkéntesek javára
A „Linda” című televíziós sorozat kultikussá vált sárga babettájának replikáját készítették restaurátorok a közelmúltban azzal a céllal, hogy azt elárverezzék és a befolyó összeget a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közössége számára ajánlják fel.Az év embere díjra jelölték a Vérlovagok alapítóját!
Két és fél éve alapította meg a Vérlovagokat, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségét és másfél évtizede működteti Dunaújvárosban Fejér megye legnagyobb hajléktalanellátó szociális intézményét Pribil Sándor, akit most az év emberének jelöltek.A rezsiharc valódi hősei, akik az elesettek kezét sem engedik el – Pribil Sándorral, a dunaújvárosi civil hajléktalanellátás vezetőjével beszélgettünk (PS-interjú!)
Európa régóta nem látott krízissel néz szembe az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika nyomán kialakult energiaválság miatt. Miközben viszont a családok figyelmét az köti le hazánkban, hogy a kormány átlagfogyasztásig garantált rezsivédelme alatt maradjanak, vannak olyan honfitársaink, akik a rezsiharc valódi hőseiként ebben a helyzetben is a legelesettebbek kezét fogják és nem engedik el őket a legnehezebb helyzetben sem. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársai és önkéntesei Dunaújváros és környékei hajléktalan emberei számára nyújtanak menedéket, portálunk pedig az előttünk álló tél kihívásairól kérdezte Pribil Sándort, a szervezet vezetőjét.Három kilométeres motoroskonvoj ünnepelte a Vérlovagok második születésnapját
Több mint kétszáz motoros vett részt a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének közös születésnapi motorostúráján és dzsemboriján.Második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok – Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon
Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon, második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok, hazánk egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének tagjai – fogalmaz a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány közleménye.Pesti Riporter – Életet mentenek a Vérlovagok (Videó!)
A Pesti Riporter szerdai adásában Pribil Sándorral, a Vérlovagok alapítójával beszélgettünk az önkéntes sürgősségi motoros vérszállításról, a magyar egészségügyi ellátórendszerben betöltött hiánypótló és mára nélkülözhetetlenné vált munkájukról. A beszélgetésből kiderült, hogy milyen feltételekkel válhat valaki vérlovaggá, valamint az is, hogy milyen érzés a civilek számára részt vállalni a betegek életének megmentésében. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Ajánljuk még