magyar református egyház
Krisztus tudta, hogy kereszthalál vár rá, mégis bevállalta értünk – Zila Gábor a Grundban
A Grund húsvétvasárnapi adásában Hoppál Hunor vendége Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője volt, a témát pedig az ünnep aktualitása adta. Miért tartják a húsvétot a kereszténység egyik, ha nem a legfontosabb ünnepének? Milyen előnye származik a ma emberének Jézus kereszthalálából? Mi az emberiség válságának fő oka? A műsorban ezeken kívül felmerült még Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című alkotásának jelentősége, a kulturális szekularizáció vallási kockázata, és Jézus posztmodern eltorzításának következménye, valamint szóba került a református egyház húsvéti készülődése is.Balog Zoltán kezét úgy tűnik, hogy elengedték a hívők és a Fidesz
Mint ismert, Balog Zoltán elismerte, hogy ő is azon az állásponton volt, hogy a bicskei gyermekotthonban igazgató-helyettesként dolgozó K. Endre kapjon kegyelmet. A nagy port kavaró ügy után azonban ő maga is elismerte, hogy ez hiba volt. Mivel azonban kormányzati szerepe nincsen, a református egyházon belül kell főként tisztáznia magát. A személye bár megosztó lett, mégis megszavazta őt a Magyarországi Református Egyház Zsinata a titkos szavazáson, majd Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ennek ellenére arra kérte, hogy gondolja meg mégis a lemondását. Belső információk szerint Balog most magáért kampányol az egyházon belül, a Fidesz viszont elengedte a kezét, ami azért is fontos, mert Balog eddig sok támogatást tudott szerezni a reformátusoknak, de ezek után nyilván nem fog tudni - minderről az Index írt részletesen.Ajánljuk még










