magyar rendszám
Cseh rendőrség: több mint hatvan migráns egy magyar rendszámú teherkocsiban
Nyomozást indított a cseh rendőrség egy ismeretlen ellen, aki a hét végén a dél-morvaországi Brno közelében a D1-es autópálya Prága felé vezető oldalán elhagyta az általa vezetett magyar rendszámú teherkocsit és elmenekült a helyszínről - közölte vasárnap David Chaloupka regionális rendőrségi szóvivő.Pintér Sándor a Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új rendszámot
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át Pintér Sándor belügyminiszter adományaként Vitézy Dávidnak a sajtó képviselői előtt a Közlekedési Múzeum gyűjteménye számára a tegnap bevezetett, új formátumú magyar rendszámból az első, AA-AA-001-es rendszámpárt – derül ki a közlekedéspolitikai államtitkár közösségi oldalán megjelent bejegyzésből.Új magyar rendszámok – Biztosan ilyen formában volt erre szükség?
Mint az immár bő egy éve ismert, egy 2021 júniusában hozott kormányrendelet értelmében 2022. július 1-jétől megváltozik a magyar forgalmi rendszámok formátuma. Érdekesség, hogy ismét 32 év elteltével történik e téren váltás, hiszen éppen ennyi ideig osztották a két betűből és négy számból álló táblákat 1958 és 1990 között, és most már láthatjuk, hogy a három betűből és három számból képzett „rendszerváltó” rendszámoknak is éppen ennyi idő jutott – a különbség csak annyi, hogy a kilencvenes évekkel ellentétben most nem lesz kötelező az azonosítók cseréje. Sokan felkapták a fejüket a hírre, ugyanis az intézkedés szükségszerűsége vitatható, ráadásul nem aratott osztatlan sikert azok körében sem, akik szélesebb rálátással bírnak a rendszámok világára. Ha el is fogadjuk, hogy július elsejétől egy egészen más világ jön rendszámfronton, azért még érdemes lehet némi kritikát megfogalmazni – erre vállalkozunk a következőkben.Júliustól jönnek az új típusú rendszámtáblák
Változnak a magyar rendszámok júliustól. A módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna – tették közzé kérdések és válaszok formában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön, a Facebook-oldalán.Nézőpont Intézet: a többség támogatja, hogy csak magyar rendszámú autókba lehessen kedvezményesen tankolni
A magyar választók 73 százaléka egyetért azzal, hogy csak a magyar rendszámú autókba lehessen kedvezményes áron üzemanyagot vásárolni – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.Lopják a magyar rendszámtáblákat az olcsóbb üzemanyagért
Mosonmagyaróváron a kizárólag magyar állampolgárok által igénybe vehető hatósági üzemanyagárak múlt heti bevezetése óta több magyar rendszámtáblát is elloptak - írja a ma7.sk hírügynökségi jelentésekre alapozva. A tolvajok vélhetően a 480 forintos üzemanyag miatt szerelik le a rendszámtáblákat.Ajánljuk még













