magyar társadalomkutató
Kutatás: a magyar felnőttek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor békemissziójával
A Magyar Társadalomkutató felmérése szerint a magyar felnőttek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor békemissziójával, amely Ukrajnát, Oroszországot és Kínát is érinti. Az eredmények arra is rámutatnak, hogy az ellenzéki szavazók harmada is támogatja Orbán Viktor béketörekvéseit.Nézőpont: jelentős a Fidesz előnye a közvélemény-kutatásokban, öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson
A Momentum és a Demokratikus Koalíció lehet a legnagyobb kárvallottja Magyar Péter berobbanásának a közelgő uniós választásokon, de mivel a DK–MSZP–Párbeszéd közös listájának első négy helyén DK-s politikus áll, így feltehetően a Momentumon kívül az MSZP és a Párbeszéd sem fog képviselőt juttatni Brüsszelbe – hangzott el a Nézőpont Intézet csütörtöki konferenciáján, ahol öt közvélemény-kutató műhely mutatta be legfrissebb adatait a 2024-es EP-választás várható eredményeivel kapcsolatban. Elhangzott: a Fidesz–KDNP 47 százalék körüli szereplésével is a top 3 legsikeresebb uniós párt közé kerülhet.Öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson öt kutatóintézet szerint
Várhatóan a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson, mellettük négy másik pártnak van reális esélye a bejutásra – derült ki öt közvélemény-kutató intézet közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.Ajánljuk még