martin mcdonagh
Sajnálatos, ha a művészetben elsősorban már nem a tehetség számít, hanem egy ideológia
Sajnálatos, hogy egy művészeti ágat felhasználva bizonyos országokban különböző kvótarendszerek alkalmazását szabják meg többi között a filmiparnak, így elsősorban már nem a művész tehetsége számít akkor, amikor valaki megkap egy szerepet – hangzott el az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtök esti adásának első felében, amelynek vendégei ezúttal Kálomista Gábor producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója, Bayer Zsolt író, publicista, valamint Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója volt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.