megsebzett ünnep
Megsebzett ünnep: saját rendőrfőnöke buktatja le a 2006-ról össze-vissza hazudozó Gyurcsányt (Polbeat-videó!)
Habár Gyurcsány Ferenc újabban a rendőrökre keni a 2006 őszi gyalázatot, éppen saját országos főkapitánya, Bene László árulta el, hogy ő adott utasítást az ártatlan emberek 14 évvel ezelőtti tömeges megveretésére és megfélemlítésére – derült ki Pesty László dokumentumfilmes elbeszéléséből a legutóbbi Plebejus Polbeatben, amit eredetileg így harangoztunk be: Dolgozik az "Új Múlt Kft."! - A 2006 őszi rendőrterror, a Gyurcsány-klikk titkosszolgálati machinációi, a polgárháborús hangulat szándékos felkorbácsolása, tömegek megfélemlítése, százak bebörtönzése és meghurcolása egészen új magyarázatot nyer mostanában a balos berkekben. Gyurcsány Ferenc egy minapi interjúban már odáig ment, hogy ő nem is tehet semmiről; mindaz a gyalázat, amit az utcán láthattunk, kizárólag a rendőrség bűne. Éppen ezért hívtuk meg Pesty László filmrendezőt, a rendszerváltás krónikását, a Fekete doboz alapítóját, aki 2006-ban sem hazudtolta meg önmagát: hideg fejjel, dokumentarista habitussal rögzítette a brutális eseményeket, felkereste az áldozatokat és szembesítette bűneikkel a felelősöket a Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjében. Ő volt kedd este hét órakor Huth Gergely és Stefka István vendége a Plebejus Polbeatben, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol szokás szerint a vendégek is kérdezhetnek. A felvett műsort rendhagyó módon október 23-án adjuk közre a PestiSrácok.hu-n, majd vasárnap este 19.15-kor kerül először a PestiTV műsorára. Ha már Pesty velünk volt, megkérdezzük tőle azt is: mitől indultak be a katalánok, és reális-e az esély, hogy a nemzeti régiók önigazgatásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés külföldön is sikeres lesz? A Megsebzett ünnep vasárnap 23.15-kor, a Berni követ után lesz látható a PestiTV műsorán. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után