menczer tamás
Bidenék újabb "demokráciajelentésben" támadják a békepárti Magyarországot (VIDEÓ)
Joe Biden "háborúpárti" demokrata kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára kedden feltett videóban. Menczer Tamás szerint "a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebbe a háborúba".Menczerről már dalt is szerzett a háborúpárti baloldal (VIDEÓ)
Háborús nótát szerzett Menczer Tamásról a háborúpárti baloldal. A Fidesz–KDNP kommunikációs vezetője videóban reagált az árulkodó dal szövegére.Menczer Tamás: a dollárbaloldal elvenné a magyarok pénzét Brüsszelt felhasználva
A baloldal azt akarja, hogy a magyar emberek ne kapják meg a Magyarországnak járó uniós forrásokat, a források folyósítását függesszék fel, a tanárok veszítsék el a béremelésüket – írta keddi Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás. Hozzátette: „ez teljesen szembe megy a magyar érdekkel, ez nyílt támadás Magyarország ellen”.A Fidesz–KDNP adta le elsőként az EP-választáshoz szükséges 20 ezer aláírást
A Fidesz–KDNP adta le elsőként az európai parlamenti (EP-) választáshoz szükséges 20 ezer aláírást a Nemzeti Választási Irodában (NVI); az NVI hivatalosan nyilvántartásba vette a pártszövetség listáját – írta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn, a Facebook-oldalán.Menczer Tamás: a dollárbaloldal mindent végrehajtana, amit Brüsszelben parancsolnak
Új kültéri kampányt indít a Fidesz a június 9-i választásokra készülve – jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója vasárnap, a Facebook-oldalán megosztott videójában.Menczer Tamás: A Fidesz néhány óra alatt összegyűjtötte az EP-választáshoz szükséges húszezer aláírást (Videó)
A Fidesz-KDNP mindössze néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást - számolt be közösségi oldalán Menczer Tamás."A legfontosabb a béke üzenete" – Így értékelték a Fidesz kampánynyitójának témáit a résztvevők (Videó)
Kampánynyitó rendezvényt tartott a Fidesz–KDNP, amelyen egy választási manifesztum elfogadását is bejelentette a kormányfő. Orbán Viktor az eseményen hangsúlyozta: Magyarország nem akar újra nagyhatalmak játékszerévé válni, nem akar háborút, ezért kell kitartania a béke mellett úgy hazánkban, mint Brüsszelben, az ENSZ-ben vagy a NATO-ban. Mint fogalmazott, "hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war. Ez a Fidesz választási manifesztuma." A rendezvényt követően politikusok, médiaszakemberek értékelték a kampánynyitó legfontosabb témáit, valamint a NatCon konferencia elleni botrányos karhatalmi fellépésről is kifejtették véleményüket. Mint ismert, a brüsszeli rendőrség kedden blokád alá vette a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett volna. A pódiumbeszélgetést végül szerdán megtartották, amelyen a magyar kormányfő többek között arról is beszélt, hogy új vezetőkre van szükség Európában. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: "a probléma az, hogy a békét, a béke hangjait akarják elhallgattatni, ez a politika Brüsszelben". Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sajnálatos, hogy miközben szólásszabadságról meg demokráciáról prédikálnak, egy ilyen eset megtörténhet. Részletek a videóban!Menczer: Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése csak a magyar emberek támogatásával lehetséges (VIDEÓ)
Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése csak a magyar emberek támogatásával lehetséges – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója egy fórumon. Menczer Tamás arra kérte a résztvevőket, hogy ha van valaki a környezetükben, aki azt hiszi, hogy ez az ügy el van rendezve, mondják meg neki, hogy ez nincs így.Menczer Tamás: az európai parlamenti választás tétje az, hogy háború lesz vagy béke
Létfontosságúnak nevezte a június 9-i európai parlamenti választást Menczer Tamás, mivel a tétje az, hogy háború lesz vagy béke. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című, majd az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt erről pénteken. Menczer Tamás értékelése szerint sok fontos választás van már mögöttünk, de ilyen létfontosságú még nem volt.Ajánljuk még