menczer tamás
Menczer: folyamatos a gáztározók feltöltése
Folyamatos a gáztározók feltöltése, az ország gázellátása, ahogy eddig is, biztosított - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Kövér László nem nyit vitát a haladókkal arról, hogy a Gonosszal állunk szemben
Rettenetesen fel van háborodva a liberális–globalista tábor magyarországi lerakata és sajtója azon, hogy Kövér László megismételte a Mandinernek adott interjújában elhangzott, sátánistákra vonatkozó kijelentését, és még az Európai Unióról is azt merészelte mondani, hogy amerikai csicskássá akarják tenni. A házelnök az Esterházy Közéleti Tábor nyitófórumán beszélt ezekről a felvidéki Martoson, ahol a lengyel–magyar viszony és a magyar kormány politikai magatartásának okai is szóba kerültek.Kövér: a mai európai politika teljesen figyelmen kívül hagyja az emberek legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is
Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a saját választópolgárainak a legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson, ahol részt vett az Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumán szerdán. Az Országgyűlés elnöke a fórumon a nemzetpolitika alapértékeiről, majd az Európai Unió (EU) jövőjéről Brüsszelben zajló vitáról, illetve az Ukrajnában zajló háború hátteréről beszélt.Lett víz Solymáron - Menczer Tamás: a nehéz helyzet nem múlt el (videó)
Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz – jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.Egyre súlyosabb a vízhiány miatt kialakult helyzet, Solymáron már egyáltalán nem jön ivóvíz a csapból
A budapesti agglomerációban, ezen belül a hegyvidéki részen vízhiány alakult ki a hőség miatt megugrott vízfogyasztás nyomán. Solymáron a legsúlyosabb a helyzet, péntektől másodfokú vízkorlátozást rendeltek el. Pesthidegkútról visznek vizet a településre, ahol egyszerűen nincs válasz arra a problémára, hogy a település magasabb fekvő részein napok óta egy csepp víz sem jön a csapokból. A Dunamenti Regionális Vízművek rendkívüli ülésén pedig megállapították: akár összeomolhat a vízellátás, ha továbbra is ilyen magas a fogyasztás.Menczer: a solymári vízművek és felügyeleti szerve lássák el a solymáriakat vízzel!
Elfogadhatatlannak nevezte csütörtökön a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. és a Nemzeti Vízművek Zrt. teljesítményét Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, amiért Solymáron nincs elég víz. Menczer Tamás felszólította a két céget, hogy lássák el a solymáriakat vízzel.Menczer Tamás: a magyar emberek bölcsek
A magyar emberek bölcsek és meg tudják ítélni, ki az, aki kiérdemelheti bizalmukat – mondta Menczer Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel. Az Országgyűlés új tagja, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára is, elmondta: Pest megye 2. számú választókerületében, április 3-án közel 35 ezer szavazattal szerzett mandátumot, ami rekord.Menczer: a magyar munkahelyeket veszélyeztetné a globális minimumadó
A kormány elutasítja a globális minimumadót, mert az a magyar munkahelyeket veszélyeztetné – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Menczer Tamás elmondta: ez egy adóemelést jelentene, márpedig "ez a kormány nem az adóemelés, hanem az adócsökkentés kormánya".Új távlatokat adhat a kerékpározásnak a Budapest–Balaton kerékpáros útvonal, azonban nem mindenki örül neki
Gulyás Gergely a fővárosból a Balaton irányába tartó kerékpáros útvonal I. szakasza, a Budapest–Etyek közötti szakasz átadó ünnepségén arról beszélt, hogy Etyek a térség egészének fejlődéséből kiemelkedik: a gasztro- és a borturizmus mellett immár a kerékpáros turizmusnak is a központja lett.Ajánljuk még