menczer tamás
A Facebookon ment neki Menczer Tamás az ismét külföldön árulkodó Cseh Katalinnak
A Facebookon reagált Menczer Tamás Cseh Katalin levelére, amelyből kiderül, hogy a Momentum politikusa ismét árulkodni fog a hazája ellen: ezúttal az Egyesült Államok Kongresszusa elé viszi a magyar jogállamiság kérdéseit. A KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára Cseh Katalint kifigurázó levelében kifejti: annyira progresszív és haladó, hogy mindent meghaladott már, minden felett áll, és semmi nem korlátozza, valamint arra is kitér, hogy a Momentum összefogott Gyurcsány Ferenccel és a Jobbikkal.Országgyűlési ülésnap: erkölcsi magaslatokat ácsol magának az ellenzék, de felmásznia nem igazán sikerül rájuk
A Morál fényességes szelleme lengte be ma az Országgyűlés üléstermét, miután az ellenzék a lehető legtöbb kérdésben erkölcsi magaslatra próbált emelkedni. Élénk verseny bontakozott ki A Kurd Nép Nagy Barátja kitüntetésért, az ellenzék továbbra is erősen képes aggódni a klímáért a magáncélokra használt szolgálati autókból, míg az LMP oroszok és törökök nélkül szeretne földgázt vásárolni, lehetőleg még nem üzemelő horvátországi és romániai forrásokból. Gulyás Márton Budapest blokádját célul kitűző tüntetéséről kiderült, hogy annak eredményességéről is a kormány tehet, bónuszként pedig Tordai Bence megpróbált baráti cégeknek üzletet kicsikarni.Ismét kamuzott a Népszava
A Népszava elnevezésű balliberális álhírfészek azzal a hazugsággal próbálta meg hiszterizálni a közvéleményt, hogy a magyar külügy előírta volna, milyen közéleti személyeket lehet meghívni a rendszerváltás harminc éves évfordulója kapcsán. A kamuhírt cáfoló Menczer Tamás államtitkár az Origo.hu-nak nyilatkozva kiemelte: éppen a balliberális oldal az, amely évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban uralja.Menczer: Nem logikus folyamatosan kritizálni azt az embert, akitől Európa biztonsága függ
Nem logikus, hogy folyamatosan azt az embert kritizálják, akitől Európa biztonsága függ, és aki bármelyik pillanatban elindíthat több millió bevándorlót Európa felé – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.Helyretette a magyarellenes Fekete-Győrt Menczer Tamás
Sokatmondó Facebook-bejegyzést tett közzé Menczer Tamás államtitkár, amelyben a Trianon szentesítéséért tevékenykedő, gyurcsányista Bauer Tamáshoz hasonlította Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, amiért az román jelöltet támogat az elnöki posztra, miközben van magyar jelölt is.Menczer Tamás úgy helyretette a jobbikos képviselőt, hogy azt Önnek is látnia kell! (videó!)
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár töltötte fel oldalára azt a videót, ami a mai parlamenti ülésen készült. Ebben a jobbikos Brenner Koloman próbálkozott felszólalással: a képviselő az értelmetlen mondatszerkezetekkel tarkított expozéban a kormány és a migráció kapcsolatáról fogalmazott meg néhány gondolatot. Menczer Tamás pedig nem fukarkodott viszontválaszában emlékeztetni a jobbikos képviselőt arra, hogy az a fajta viselkedés, amit az ellenzéki párt produkál, még hozzájuk is méltatlan. Hozzátette: "a magyar embereknek elég bölcsessége van ahhoz, hogy eldöntsék, kit válasszanak, a Jobbikot éppen ezért nem is választják".Holtan találták meg a Mallorcán eltűnt magyar testvérek egyikét
Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérpár egyikét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.Magyar testvérpár tűnt el Mallorcán – nagy erőkkel keresik őket
Nagy erőkkel kutatnak a spanyol hatóságok és mentőalakulatok a szerdai pusztító viharban Mallorcán eltűnt magyar testvérpár után, eddig eredménytelenül. Orosz Katalint és testvérét, Mihályt már a magyar rendőrség is eltűntként keresi a honlapján. A fiatalok neve és fotója a spanyol és mallorcai hírportálokon is megjelent. Helyi sajtóhírek szerint összesen hat ember tűnt el a viharban, sőt, két halottról is írnak. Közben arról is megjelentek hírek Spanyolországban és itthon is, hogy felfüggesztették az eltűntek keresését; ezt ma a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-közleményben cáfolta.Menczer: Kína magyar idegenvezetők ingyenes képzését ajánlotta fel
Kína magyar idegenvezetők díjmentes kínai szakmai és nyelvi képzését ajánlotta fel; ez rendkívüli lehetőséget biztosít a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítésére – mondta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár szerdán, az MTI-nek Rigából, telefonon nyilatkozva.Ajánljuk még