mentális zavar
A demokrata párt megbetegítette az amerikai fiatalokat – The Right Brothers
Az amerikai fiatalok jelentős része a demokratákat támogatta a félidős választáson. De miért vagyunk ezen meglepve, miközben éppen a haladó, liberális demokraták azok, akik az elmúlt években elhitették a fiatalokkal, hogy baj van velük? És hogy mi a baj? Az, hogy aggódnak a jövő miatt, ami a liberálisok szerint a republikánusok és a konzervatívok miatt teljesen megalapozott, a megoldást meg csakis a befogadó, mindig toleráns haladók oldalán lehet megtalálni. Természetesen a baloldal orvosilag is betegnek nyilvánítja a fiatalokat, akiknek a fele már napi szinten szed gyógyszert például az iskolai stressz ellen. Ennek a generációnak a terméke az az Oli London, aki brit férfiból fél éve koreai nő lett, de néhány hónap alatt megbánta döntését, megtalálta Istent, és szerinte a fiataloknak tanulniuk kellene az ő hibájából. Mentsük meg a bolygót a gazdagoknak, hogy továbbra is magángéppel repkedhessenek! – The Right Brothers
Egyiptomban zajlik/zajlott idén a kéthetes nagy klímatalálkozó, ahol a világ befolyásos csilliárdosai megvitatták, hogy mit kellene az átlagembernek csinálni ahhoz, hogy megmentse azt a világot, amit a szupergazdagok még nagyon sokáig szeretnének korlátok nélkül élvezni. Az ötletek között szerepel a rovarevés, a vegetarianizmus, a szelektív hulladékgyűjtés, és természetesen az, hogy senki ne járjon autóval és vegyen drágán napelemeket. Hogy hogyan szállnak be a gazdagok a segítésbe? Hát úgy, hogy magángépekkel repülnek oda, hogy fontoskodhassanak kicsit, majd visszarepülnek a magángéppel a zöldnek egyáltalán nem mondható birtokaikra ahová egyáltalán nem elektromos autók viszik őket. Na ők azok, akik nem tudnak róla, hogy egy norvég férfi egy deréktól lefelé lebénult nőként azonosítja magát, és bár egészséges, az életét egy tolószékben éli le. Saját bevallása szerint nem mentális beteg. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után