mesterséges intelligencia
Felöltözteti a testüket mutogató lányokat egy konzervatív AI – Dezse Vű
Tudjuk, az emberiség minden csodálatos technikai vívmányt és eszmét arra használ fel, hogy a végén minden a női mellekről és a szexről szóljon, ha éppen már a tudatmódosítással és a szivárványos propaganda eladásával már végeztek. És ez gyorsan meg szokott lenni. Ez a korszak nem ért véget, soha nem is fog valószínűleg, de mindenképpen hírértéke van annak, hogy valaki – talán először – őszintén jóra használja a közösségi médiát és a technológia egy nagyon veszélyes és nagyhatalmú újdonságát, a mesterséges intelligenciát. Teszi ezt úgy, hogy az ember, az AI segítségével szó szerint visszateszi az interneten magukat olcsó húsdarabként mutogató és áruló lányokra a nadrágot és a blúzt, sőt, néha megmutatja milyenek lennének, ha gyermekeik, családjuk lenne. Az ötlet működik, és egyre észszerűbb. Hamarosan indulhat az első AI-hírcsatorna, ami azt is eldönti, hogy mi érdekelhet minket – Dezse Vű
Tavaly december végén egy furcsa videó jelent meg az interneten. Ebben egy nőnek látszó AI azt állította, hogy ők lesznek az első olyan hírcsatorna, médium a világon, ahol nem dolgoznak majd emberek, a tartalmat kizárólag a mesterséges intelligencia intézi majd. A "Channel 1" névre keresztelt csatorna nem titkolt szándéka, hogy teljesen átalakítsa a médiát, mert szerintük ez a jövő. Ráadásul állítólag mindenkinek személyre is tudják majd szabni a híreket, vagyis senki nem lát, hall, vagy olvas majd olyat, ami esetleg nem egyezik a véleményével, vagy azzal a valósággal, ami neki tetszik… Te jó ég! Lehet, hogy a Telex és a 444.hu is AI-vezérelt? Aztán persze az is lehet, hogy az egész nem igaz és egy hatalmas nagy álhírrel van dolgunk, semmit nem lehet kizárni, de akkor is érdemes beszélgetni erről, mert az ötlet már biztosan megvan, és valószínűleg a szándék is. 2024, az év, amikor a mesterséges intelligencia is beszáll a politikai kampányba, de vajon kivel van? – Dezse Vű
Az egyes országok pártjai mellett maga az Európai Parlament is készül a jövő évi, június 6. és 9. között tartandó EP-választásra. Az európai elit arra készül, hogy celebek felkérésével népszerűsítse az EP-választást, azt, hogy ezzel is buzdítsák a polgárokat a voksolásra, meg arra természetesen, hogy valahogyan ne az Orbánra meg ne a magyarokra voksoljanak. Egyetlen nagyon fontos szereplő nincsen felsorolva, vagy megemlítve, mint az emberek döntését befolyásolni képes és akaró tényező, aminek az idén először lesz szerepe egy politikai kampányban. És azért nem említik, mert nem akarják, hogy ezzel az emberek egyelőre képben legyenek. Ez a mesterséges intelligencia, vagyis az AI, ami úgy tűnik, hogy a baloldalt fogja segíteni az elkövetkezendő politikai megmérettetéseken – idén először, és ezentúl mindörökké. Úgy tűnik, megint teljesen újra kell gondolnunk mindent, amire eddig fel voltunk készülve.