mi magunk platform
Tovább feszülnek az ellentétek, szakadhat a Jobbik - Novák Előd is kiállt a platform mellett
Alig, hogy Toroczkai László bejelentette, nem lép ki a Jobbikból, de létrehozzák a párt eredeti elvei mentén a Mi Magunk platformot, a Jobbik már el is határolódott és bejelentette, a párt alapszabálya semmiféle platformot nem enged meg. A barátságtalan viszontválasz, amit Toroczkai maga is így értékelt Facebook-oldalán tovább feszítheti a párton belüli ellentéteket. Novák Előd, aki mindvégig a radikális vonalat képviselete Vona pártjában, szintén a közösségi portálon értékelte a kialakult helyzetet. Azt írta, tíz éve alakították meg a Jobbik első platformját, amivel építő energiákat csatornáztak a pártba. "A mostani platformunkkal egy jóval szélesebb körű belső tömörülés indult el a Jobbikon belül ugyanúgy informális keretek közt, s reményeim szerint ismét konstruktív lesz" - fogalmazott Novák, akinek egyébként felesége, Dúró Dóra is csatlakozott a platformhoz, és a tisztújítási kérdésben is nyíltan Toroczkait támogatta. Ajánljuk még
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Miért vannak még mindig kommunisták, és kik ők? – Illik Péter történész a Polbeatben (Élő felvétel ma 18.00-tól az R56 Sörözőben!)