migráció
Varga Judit: a kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait
Az Európai Unió Bíróságának görög főtanácsnoka csütörtöki indítványában azt javasolja, hogy a bíróság részben adjon helyt az Európai Bizottság keresetének, amelyet a Stop Soros-törvénycsomag egyes elemeivel kapcsolatban indított – erre reagált közösségi oldalán Varga Judit. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében kijelentette, hogy a kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a nemzetközi migránsfolyosók kialakulását.Uniós főtanácsnok: jogsértő a menedékkérők segítésének bűncselekményként való minősítése Magyarországon
Sérti az európai uniós jogot, hogy Magyarország elrendelte az arra irányuló tevékenység büntetését, hogy nemzetközi védelemre irányuló eljárást indíthassanak azok, akik nem tesznek eleget az e védelem megadására vonatkozó nemzeti jogi kritériumoknak – ismertette főtanácsnoki álláspontját az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön.Tizenhárom migránst találtak a szlovén rendőrök egy teherautó rejtett rekeszében
Tizenhárom, súlyos állapotban lévő iraki migránst találtak szlovén rendőrök egy boszniai rendszámú teherautó rejtett rekeszében a horvát–szlovén határon, a Bregana–Obrezje határátkelőhelyen – közölte a Novo Mesto-i rendőrség szerdán.Szijjártó az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában: a tanács tevékenysége legyen politikamentes és elfogulatlan (videó!)
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) munkáját egyre több kritika éri, egyebek között a kezdeményezések és programok átpolitizáltsága miatt, pedig a tanács nem válhat olyan fórummá, amelyen folyamatosan megbélyegeznek bizonyos országokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, az EJT 46. ülésszakán elmondott felszólalásában. Az ülésszakot a genfi székhelyű szervezet a koronavírus-járvány miatt virtuálisan rendezte meg, a magyar miniszter is videoüzenetben szólalt fel.Trump után a magyar és a lengyel kormány megbuktatására készülnek Soros „civiljei”
A nyilvánosság a legjobb fegyver, le kell leplezni azokat a szervezeteket, amelyeket Soros György támogat. A Time amerikai magazin leírta azt az árnyékkampányt, amit Trump elnök megbuktatására pont ezek, a magukat civilnek mondó szervezetek végeztek, hajtottak végre. Ugyanúgy föl kell készülnünk arra, ahogy Trump elnökkel szemben bevetettek bizonyos eszközöket, úgy Magyarországon és Lengyelországban is be fogják vetni. A felkészülés és a nyilvánosság az a két erős fegyver, amivel leginkább tenni lehet ezen szervezetek és ármánykodásuk ellen– idézte Kiszelly Zoltánt a v4na.com hírportál.Bakondi György: jelentősen nőtt az elfogott embercsempészek száma
Jelentős növekedést mutat a Magyarországon elfogott embercsempészek száma – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Megölte egy menekültközpont vezetőjét egy szudáni menedékkérő Franciaországban
Halálra késelte egy menekültközpont vezetőjét pénteken egy szudáni bevándorló a délnyugat-franciaországi Pau-ban, miután elutasították a menedékjogi kérelmét. A negyvenhat éves áldozat a helyszínen életét vesztette, a harmincnyolc éves szudáni elkövetőt őrizetbe vették, nem tanúsított ellenállást. Gérald Darmanin belügyminiszter részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és bejelentette, hogy délután a helyszínre látogat.Salvini: a határokat védtük, életeket mentettünk
Olaszország korábbi és jelenlegi migrációs politikájáról szólt pénteken a Gregoretti-ügyben Matteo Salvini újabb bírósági tárgyalása, amelyet követően a jobboldali Liga párt vezetője azt hangoztatta: a tanúként meghallgatott politikusok kijelentései megerősítették, hogy belügyminiszterként azt cselekedte, amit a törvény lehetővé tett és amit az olaszok elvártak a kormánytól.Ajánljuk még

















