migráció
Az ENSZ-nek nem tetszik, hogy karanténba zárják az újonnan érkező migránsokat
Két ENSZ-szervezet is bírálta csütörtökön Máltát, amiért mintegy 160 menedékkérőt helyezett el két karanténhajón. Az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hangsúlyozta, hogy hamarosan partra kell engedni a migránsokat, mert már letöltötték a kéthetes karantént. Egy 21 fős csoport már partra szállhatott.A jogállamiság haladó értelmezése: tudták az olasz ügyészek, hogy Salvini jogszerűen járt el, mégis pert indítottak ellene
Elismerte egy olasz ügyész és jogász kollégája egy privát beszélgetésben, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter „nem tett semmi rosszat", amikor még belügyminiszterként megtiltotta az illegális migránsok partra szállását Olaszországban, de megegyeztek abban, hogy továbbra is támadni kell a Liga vezetőjét – számolt be a La Veritá című olasz hetilap csütörtökön. A viterbói ügyész megkérdőjelezte a Salvini ellen a szicíliai Agrigento ügyészségén indított eljárások jogi alapját is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.KTK: Hiába reménykednek a Soros által finanszírozott szervezetek és pártok
A Soros György által finanszírozott Helsinki Bizottság egyrészt álhíreket gyárt és hazudik, másrészt hiába reménykedik – reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Közleményükben azt írják, a magyar kormány továbbra sem engedi be az illegális bevándorlókat, továbbra is megvédi a határt, és továbbra is csak ellenőrzött körülmények között ad lehetőséget a menedékkérelmek benyújtására.A Brexit is közrejátszhat abban, hogy nagyot fordult Nagy-Britannia bevándorlási mutatója
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb összesítése szerint a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak tavaly Nagy-Britanniából, mint ahányan tartós letelepedés céljából érkeztek. A kimutatás alapján a folyamat egyértelműen a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) négy éve tartott népszavazáshoz köthető.Embercsempészt és migránsokat fogtak el a rendőrök Baranyában
Kilenc, magát szírnek valló migránst és egy feltételezett ukrán embercsempészt fogtak el a rendőrök Baranya megyében, a horvát határ közelében, csütörtökön – közölte a rendőrség a police.hu-n.Újabb, Salvinit érintő migránsügy került az olasz parlament mentelmi bizottsága elé
Ismét a Liga pártot vezető Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását tartalmazó előterjesztésről dönt a római felsőház mentelmi bizottsága az Open Arms spanyol civilhajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport kikötésének megakadályozása miatt – jelentette az olasz sajtó csütörtökön.Németh Szilárd: Járványügyi veszélye is lenne a határőrizeti rendszer feladásának
Járványügyi veszélye is lenne a határőrizeti rendszer feladásának – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerda reggel, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A kormány nem fogadja el a tranzitzónáról hozott ítéletet
A kormány nem fogadja el az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságának tranzitzónákról hozott ítéletét és vizsgálja, hogy azok működtetése ütközik-e a magyar alkotmánnyal. Bakondi György szerint a tranzitzóna jól működő, bevált határőrizeti elem, amelynek lebontása csökkentené a határkerítés visszatartó erejét, és akár a 2015-ös migrációs válsághoz hasonló helyzetet okozna.A migráció is erősödni fog, ha újranyitnak az uniós határok
A járványhelyzet miatt felére csökkent az unióba érkező migránsok száma, azonban egy jelentés arra figyelmeztet, ez a trend megfordulhat a korlátozások feloldásával. Erős instabilitás figyelhető meg a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Az is veszélyt jelent, hogy az Iszlám Állam és egyéb iszlamista terrorcsoportok megerősödnek a járvány alatt és arra buzdíthatnak másokat, hogy harcba szálljanak.Ajánljuk még

















