migráció
Az osztrák államfő szerint Ausztriának be kellene fogadni a menekülteket
Ausztriának meghatározott mértékben részt kellene vennie a menekültek befogadásában – jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák államfő azt követően, hogy kedden az osztrák kormánykoalícióban részt vevő pártok, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek között véleménykülönbség alakult ki a kérdésben.Francia kémfőnök a migrációról és az önként fogadott vakságról
Pierre Brochand, a francia kémelhárítás egykori főnöke a Le Figarónak adott interjújában beszél arról, hogy szerinte az elmúlt 50 év azt mutatja: a migránshullámok sokkal több problémát okoztak, mint amennyit megoldottak. A szakértő szerint ebbe beletartozik a migráns = olcsó munkaerő gazdasági tézise is, amely a liberális, "individuális állam" egyik hívószava és igazoló tétele volt. Az interjúban azt sugallja: az "individuális állam" helyett vissza kellene térni a "nemzetállam" fogalmi rendszerébe.Néha megérkezik az ellenzék a valóságba: már jónak tartják a határkerítést
Az illegális migrációs helyzetről és a koronavírusról is tájékozódott szerdai zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte az ülés utáni sajtótájékoztatón Stummer János, a testület jobbikos elnöke. Halász János, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta, hogy veszélyt jelent Magyarországra az új migránsáradat. Az LMP-s Ungár Péter az EU Törökországgal kötött megállapodásának visszaállítását sürgette.Halász János: Magyarországra is veszélyt jelent a Törökország felől megindult migránsáradat
Magyarországra is veszélyt jelent a Törökország felől megindult migránsáradat – jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület szerdai zárt ülése után.Erdogan: Az EU-nak támogatnia kell a török terveket Szíriában
Ha az európai országok meg akarják oldani az illegális migráció jelentette problémát, támogatniuk kell a török terveket Szíriában – mondta a török elnök szerdán, Ankarában, a török kormánypárt parlamenti frakcióülésén.Könnygázzal és villanógránáttal oszlatta a migránsokat a görög határrendészet
A görög határrendészet könnygázzal és villanógránátokkal akadályozta meg szerda éjjel, hogy a határon összegyűlt több száz illegális bevándorló Törökországból Görögországba jusson.Ukrán embercsempészt fogtak a magyar rendőrök
Egy ukrán állampolgárságú férfi ellen embercsempészés miatt indult eljárás Csongrád megyében. A gyanúsított kilenc szír migránst szállított Szegeden.Ajánljuk még

















