migráció
Szíriai menedékkérő robbantotta fel magát Németországban
Valószínűleg iszlamista öngyilkos merénylet történt Ansbachban vasárnap éjjel - mondta Joachim Hermann bajor tartományi belügyminiszter az MTI.szerint.Orbán: Virágokkal, meg plüssállatkákkal nem védhetjük meg magunkat
Európa ma képtelen megvédeni polgárait, határait, nem tudja összetartani az országok közösségét, tehát ki kell jelenteni, hogy politikai vezetése megbukott – jelentette ki előadásában Orbán Viktor, a 27. tusnádfürdői szabadegyetemen, hozzátéve, virágokkal, meg plüssállatkákkal nem lehet megvédeni Európát. A miniszterelnök szerint az európai politikai elit válsága odáig vezetett, hogy képtelenek a legalapvetőbb tényekkel is szembenézni. Európa például elvesztette globális befolyását a világra, mára csak regionális szinten tudja érvényesíteni akaratát. Az ezért felelős vezető európai politikusok eközben úgy tesznek, mintha egy évtizedekkel ezelőtt létező, boldog és fejlődő nemzetközösséget irányítanának. Orbán Viktor elmondta, a kormány célja, hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban.Kétezer migránst mentettek ki ma Olaszország és Líbia között a tengerből
Több mint kétezer migránst mentettek meg tizennyolc mentési akcióban a Szicíliai-szorosban pénteken - közölte az olasz parti őrség pénteki napi jelentésében.Soros nem bír leállni: Nekiment a magyar kerítésnek és még több migránst akar az EU-ba
A Fidesz után már az LMP-nek is elege van a nemzetközi spekulánsból, a hazánkat és Orbán Viktort előszeretettel támadó Soros Györgyből. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem mai kerekasztal-beszélgetésén a tőzsdecápára utalva úgy fogalmazott, "más térfélen kellene fociznia, nem a migrációs témában kellene tanácsokat adnia az Európai Uniónak". Soros ugyanakkor nem bír leállni. A héten például egy amerikai lapban népszerűsítette az európai migrációs válság megoldására általa kidolgozott hétpontos akciótervét, amelynek fő üzenete: még több migránst az EU-ba!Ajánljuk még

















