miskolc
Miskolctól a buszjáratokat vonja el a Budapesten is közlekedési káoszt okozó baloldal
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében hívta fel ismét a figyelmet arra a Fidesz–KDNP, hogy romokban a miskolci tömegközlekedés és a ritka járatszámok miatt élhetetlenné vált az észak-magyarországi nagyváros. Hollósy András, a kormánypártok helyi szóvivője hangsúlyozta, hogy negyvenkétezer kilométerrel fognak jövőre kevesebbet futni a miskolci buszok és villamosok.Íme, itt a képi bizonyíték arra, hogy újjáéledőben a kockás ingesek „tömegmozgalma”
Öt évvel ezelőtt Miskolcról indult el az a tanárlázadás, amely sztrájkhoz, esernyős tüntetéshez és kerekasztal-egyeztetésekhez vezetett. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken az említett előzmények miatt a borsodi megyeszékhelyen jelentette be, hogy ismét országos akciósorozattal akarják a figyelmet ráirányítani az oktatás és a pedagógustársadalom problémáira. Miskolc után több észak-magyarországi város tankerülete előtt is sajtótájékoztatót tartottak és elmondásuk szerint a következő hetekben az ország több pontján felállítják majd a „Holnap ki fog tanítani?” feliratú molinójukat, emellett sztrájkot is kilátásba helyeztek, és amennyiben a járványhelyzet engedi tüntetni is akarnak. Szűcs Tamás, a szervezet országos választmányának tagja portálunknak kifejtette, hogy visszasírják az első Orbán-kormány oktatáspolitikáját, mert megfogalmazása szerint Pokorni Zoltán idejében sokkal jobb helyzetben volt az oktatás, mint napjainkban.Áll a bál Miskolcon: ismét megdorgálta a DK a város baloldali polgármesterét
Marakodás, hatalmi harcok, káosz és pusztítás – így írható le röviden az ellenzéki összeborulás elmúlt két éves ténykedése Miskolcon, ahol a DK gyurcsányi kinyilatkoztatásokat tett. Mokrai Mihály, a párt helyi erős embere ugyan nem használt olyan vulgáris kifejezéseket, mint főnöke 2006-ban, ám a szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum tükrözi, hogy a baloldali politikus szerint légvárra épül az általuk vezetett borsodi megyeszékhely gazdaságpolitikája. A kiszivárogtatott iratból az is kiderül, hogy a városi tömegközlekedés menetrendjét olyan budapesti „kerékpáros mérnökök” állították össze, akik még helyismerettel sem rendelkeznek és semmilyen szállal nem kötődnek Miskolchoz.Szijjártó: a kínai cégek számára Magyarország a fő beruházási célpont Közép-Európában
Egyértelmű sikertörténetnek bizonyult a kormány keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Miskolcról már gyorsforgalmi út vezet Kassa és Nagyvárad felé is
Magyarország öt évvel a teljes folyosó kiépítésének 2026-os határideje előtt, elsőként adta át a Via Carpatia közép-európai gyorsforgalmi korridor összes, területére eső szakaszát. Az M30 közelmúltban forgalomba helyezett befejező elemével az országrész észak-déli irányban is magas minőségű közutakon járható át. A tengeri kikötőket összekapcsoló, ipari térségeket felfűző nemzetközi útvonal Borsodban is élénkíti a gazdasági fejlődést – fejtette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónáról szóló találkozón, csütörtökön, Miskolcon.Elvágom a torkotokat! – Késsel támadtak a Fidesz aktivistáira Miskolcon
A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! - petícióhoz gyűjtött a napokban aláírást az egyik miskolci lakótelepen az az idős házaspár, akikre rátámadt egy hatalmas konyhakéssel egy, a kormánnyal nem szimpatizáló, őrjöngő, agresszív alak.Kokaint adjatok, ne krumplit! – hirdette Rokker Zsoltti, az előválasztási hacacáré sátoraljaújhelyi győztese
Az előválasztási hacacáré egyik észak-magyarországi győztese Márki-Zay Péter miskolci helytartója, Erdei Sándor lett, aki friss jobbikosként Gyurcsányné támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú, sátoraljaújhelyi központú választókörzetben fogja megmérettetni magát a 2022-es országgyűlési választásokon. A Rokker Zsoltti (sic!) néven ismertté vált „humorista” évek óta politikai kalandorként is tevékenykedik: több településen vállalt már közéleti szerepet olyan „lokálpatriótaként”, aki – ha a karrierje úgy kívánja – gyorsan vált lakóhelyet is. A miskolci önkormányzati képviselő – hogy klasszikust idézzünk – elhagyta a várost: jelenleg Sátoraljaújhelyen él, ám nem adta fel onnan származó jövedelmeit.Gyurcsányék helytartói a miskolci tömegközlekedést is romba döntötték
A miskolci baloldal becsapta az utasokat, amikor 2019-ben a tömegközlekedés javítását ígérte, ehelyett drasztikusan, sok helyen felére csökkentették a járatszámokat, több vonalon csak óránként közlekednek csúcsidőben is a buszok a borsodi megyeszékhelyen. A csapnivaló szolgáltatás ellenére Miskolcon elég borsos áron, ötszáz forintért árulják a vonaljegyeket – hívta fel rá a figyelmet a helyi Fidesz–KDNP a csütörtöki sajtótájékoztatón.Rétvári: legyünk büszkék államunkra!
A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén. Rétvári Bence közölte: míg a történelem süllyesztőjében sok állam tűnt el, addig a magyar – a nagyhatalmi törekvések ellenére – itt van.Ajánljuk még

















