mvm edison
Bemutatkozik az MVM EDISON verseny hét döntős csapata
Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni különböző szakterületeken. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra választ adó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a nyertes csapatokat. Előző cikkünkben a nyertesek szerepeltek, most viszont a hét döntőbe jutott csapat mutatkozik be.Innovatív rollertöltő, virtuális malacpersely, blockchain alapú megújulók – Győzteseket hirdetett az MVM EDISON
Elektromos rollerek indukciós töltőállomásai, egy fiatalokat megcélzó bankolást, megtakarítást új szintre emelő alkalmazás, valamint a blockchain alapú megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.Ajánljuk még










