nagy zsolt
SZENZÁCIÓ: Újabb "hírezsenber" szégyelli a magyarságát | The Fair Right (videó)
A Reaktor legújabb részében a fehérvári Adrian Cronauer, ismertebb nevén Schéda Zoltán bitorolta Vincze Emília helyét, akivel első körben a budapesti és vidéki közlekedés sötét oldalát feszegettük. Ezt követően áttértünk a legújabb "hírezsenberünkre", aki egy interjúban elárulta: külföldön szégyelli a magyarságát. Ezzel szemben a "külföld" jobb, ha a saját dolgával foglalkozik, mint például az új Hófehérke élőszereplős változatával, ami annyira szélsőséges, hogy már a törpeszínészeket is kiakasztotta. A beszélgetés végén szóba került a bizonyára független, senki által sem koordinált egyetemisták Libri előtti magánakciója, amikor is szerintük illegális, befóliázatlan könyveket osztogattak a járókelőknek. Az utolsó pár percben pedig rátértünk a bécsiek legújabb agymenésére, amit a Soros-blog (444.hu) csak "izgalmas osztrák kísérletnek" nevezett.Megtalálták az egyik legkeresettebb szlovák maffiózó holttestét
Csonti, vagyis Nagy Zsolt újabb áldozata került elő a csallóközi föld mélyéről – írja a Paraméter.sk szlovák hírportálokra hivatkozva. Egrecký ellen 17 évig volt érvényben körözés, a hatóságok ugyanakkor már tisztában voltak azzal, hogy az észak-szlovákiai gengsztert a Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi maffia tagjai tették el láb alól.Hatáskörén túllépve bábáskodta végig a kellemetlenkedő BKK-projektvezető zaklatási ügyét Gyurcsány embere
A Magyar Nemzet olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy a háttérben Draskovics Tibor mozgatja a szálakat a BKK-nál múlt héten kirobbant zaklatási ügyben. Egy rendkívül különös, néhány hetes vizsgálat után menesztették az elektronikus jegyrendszer projektvezetőjét; a kirúgásáról szóló iratot Karácsony nagypénteken írta alá. Néhány napja derült ki, hogy Nagy Zsolt állítólag több munkatársát verbálisan zaklathatta. Öt panaszos volt, abból egy a vallomását is visszavonta, egy pedig, aki fizikai zaklatásról is beszélt, Draskovics titkárnője. A Magyar Nemzet azt írja, a náluk lévő iratból kiderül, hogy Draskovics, a BKK igazgatóságának elnöke hatáskörén és jogkörén jelentősen túllépve a vizsgálat minden fázisa körül ott bábáskodott, az ügyben indult titkos esélyegyenlőségi vizsgálat minden részletéről tudott, sőt, ő értékelte azt. Tette mindezt úgy, hogy a zaklatással megvádolt projektvezető több szabálytalanságot is feltárt, amelyben Draskovics bizalmasa volt érintett, ezért konfliktusai voltak a baloldal jolly jokerével.A Fidesz-KDNP tájékoztatást kér a BKK-nál történt zaklatásról
A fővárosi Fidesz-KDNP tájékoztatást kér a BKK-nál történt zaklatásról azt követően, hogy sajtóinformációk szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik projektvezetője ellen szexuális zaklatás miatt belső vizsgálat folyt, amelynek eredményeként a főpolgármester megszüntette az illető jogviszonyát – közölte a kormánypártok budapesti frakcióvezetője szerdán, az MTI-vel.Hiába a szexuális zaklatási botrány, egymást védik a fejesek a BKK-nál
Nagy Zsolt, a BKK vezérigazgatójának, Varga Ivettnek az élettársa szexuális zaklatási botrányba keveredett. Nagy a vállalat elektronikus jegyrendszerének a projektvezetője volt, míg a botrány ki nem derült. Az ügy kirobbanása után Varga Ivett személyes érintettsége ellenére járhatott el párja ügyében. Varga elismerte, hogy részletesebben kellene átgondolni és kidolgozni az esélyegyenlőségi szabályzat rendelkezéseit a fővárosi vállalatnál.Ajánljuk még













