nansi pelosi
A neokommunista amerikai média sokkal előbb meghúzta a ravaszt, mint a merénylő
A New Republic a napokban Hitlerként ábrázolta Donald Trumpot és fasiszta diktatúráról írt. Nancy Pelosi pedig nemrég kijelentette, hogy Trump nem lehet elnök, ezért meg kell állítani. És ez csak két konkrét példa a sok közül, mindannyian tudjuk, hogy hónapok, sőt, évek óta az USA-ra leselkedő legnagyobb náci veszélyként emlegeti a baloldali média a volt elnököt. A céljuk az emberek felhergelése volt, és az, hogy az emberek féljenek Trumptól. Sikerült, legalábbis részben, ugyanis a WOKE neokomcsikat, és a zavart fiatalokat valóban sikerült agymosni. De a legundorítóbb talán, hogy ezek után úgy csinálnak, mintha meg lennének lepődve, miközben valójában ők tehetnek róla. Ők: a balos média és a demokraták. Biztonsággal kijelenthetjük, a neokommunista amerikai média sokkal előbb meghúzta a ravaszt, mint a merénylő. A Trump ellen folytatott kétségbeesett vergődésük pedig sehogy máshogy nem végződhetett. Ez a “baloldali független” újságírás és a demokrata hergelés hatása az emberekre, akik közül sokan épp az interneten sajnálják könnyek között, hogy nem találta el “jól” Trumpot a merénylő. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után