narendra modi
Narendra Modi zárt ajtók mögötti megbeszélésre fogadta Joe Bident
Narendra Modi indiai miniszterelnök zárt ajtók mögötti megbeszélésre fogadta pénteken Joe Biden amerikai elnököt, aki a nap folyamán érkezett Újdelhibe, a szombaton kezdődő G20-csúcstalálkozóra.GEOrgPOLITIKA – Átnevezik Indiát?
„Bharat mata ki” (India, mi anyánk) – üdvözölte az indiai miniszterelnök az egybegyűlteket egy politikai rendezvényen. A G20-csúcstalálkozóra kiküldött meghívókra is Bharat van nyomtatva, Bharat ugyanis hindi nyelven az ország hivatalos neve. Ellenzéki politikusok most attól tartanak, hogy Modi miniszterelnök és „hindu nacionalista” pártja arra készülnek, hogy hivatalosan is nevet váltson a világ legnagyobb demokráciája. A Hindu Nacionalista Konzervatív Párt, a PJP egyik politikusa szerint ez nem ördögtől való, hiszen az India nevet a nyugati betolakodók adták az országnak. A Bharat név viszont a hindu mitológiára vezethető vissza, ergo a kulturális gyökerekhez. Az ellenzék viszont az alkotmánybírósághoz akar fordulni, már a meghívók visszavonását is ott akarják elérni. A nemzeti pártoknak nincs meg a megfelelő többsége a parlamentben, hogy megszavazzák az ország átnevezését, ám láthatóan ebbe az irányba mozog a történet.Beszédet mond Zelenszkij a G7-csúcstalálkozón
"Japán. G7. Fontos találkozók Ukrajna partnereivel és barátaival. Fokozott biztonság és együttműködés a győzelmünk érdekében. Ma közelebb kerül a béke" – írta Volodimir Zelenszkij, aki a francia kormánygéppel érkezett Hirosimába. Az ukrán elnök eredetileg azt tervezte, hogy videón csatlakozik az eseményhez. Az, hogy személyesen részt vesz a csúcstalálkozón, csak pénteken derült ki.A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön – jelentette be az indiai diplomácia vezetője, miután az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira "eltérőek" voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással.Oroszország folyamatosan gyűjti maga köré a szövetségeseket
Az Oroszország és Irán közti fejlődő kapcsolatról számolt be Vlagyimir Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján Szamarkandban. Az orosz elnök ugyanitt az indiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után közölte, hogy Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, de Ukrajna nem hajlandó tárgyalni.Ázsia és Oroszország együtt keresi a kiutat a gazdasági válságból – Európa nélkül
A koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború által megtépázott globális ellátási láncok helyreállítását követelte Narendra Modi indiai miniszterelnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján pénteken. Az Európából nézve talán kisebb fajsúlyúnak látszó találkozón a világ népességének 40 százaléka képviseltette magát. Összahasonlításként: az Európai Unió a világ népességének 5,6 százalékát teszi ki.Köszönetet mondott Orbán Viktornak India miniszterelnöke
Narendra Modi, India miniszterelnöke szerdán felhívta telefonon Orbán Viktor kormányfőt, és köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy befogadta és hazajuttatta az ukrajnai háború miatt veszélybe került és hozzánk menekült indiai állampolgárokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Putyin az indiai kormányfővel tárgyalt az afganisztáni rendezésről
Az afganisztáni béke és stabilitás, valamint a regionális stabilitás előmozdítását célzó erőfeszítések összehangolásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narenrda Modi indiai kormányfő – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.Ajánljuk még

















