német tüntetések
Skót duda – Az USA-ban bokszolhatsz nővel, ha levágatod... Hát nem megéri? (VIDEÓ!)
Újabb őrület ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban, ugyanis az a férfi, aki levágatja a nemi szervét, bokszolhat nőkkel is. S bár a hímtag levágásával valóban csorbát szenved az erősebbik nem, de ettől még fizikálisan erősebb marad, amit úgy tűnik nem vesznek figyelembe a szabály alkotói. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az férfi, aki inkább nőként mutatkozik, általában az igazi nőket is túlszárnyalva akarja bizonygatni nőiességét, finomságát, gyengeségét, amivel szemben áll a boksz keménysége, de az a jövő zenéje, hogy hány férfi akar majd kiütni nőket. Erről is beszélgettünk az újév első Skót dudájában, de szóba került a német gazdák tüntetése is, ami a kormányuk kedvezőtlen döntései miatt nem csillapodik. Olaf Scholzék azonban, ha felcsapnák a magyar újságok archívumait, láthatnák, hogy Demszky Gábor, egykori főpolgármester Magyarországon a gazdák traktoros tüntetését egy "traktoroknak behajtani tilos" táblával elintézte. Az adás végén pedig a britek újabb őrületét hozta el nekünk Gav Duncan, ugyanis kiderült, már a tűzoltóknak is kurzusra kell járniuk, hogy tudják mi az a leszbikus, bináris, homoszexuális, queer stb. Cseh Katalin szerint tízmillió magyar akaratával megy szembe Orbán Viktor (Karantén-vlog)
Az ellenzék ismét nagyokat mond és közben eljut arra a szintre, hogy nem simán többséget vizionál országosan a kormánypártokkal szemben, hanem a momentumos Cseh Katalin szerint egyszerűen tízmillió magyar akaratával megy szembe a miniszterelnök. A hagymázas gondolatokat természetesen hezitálás nélkül mondta ki Fegyőr egyik üdvöskéje, de a mai Karanténból az is kiderül, hogy az ellenzéki vircsaft milyen mélyre süllyedt ismét a magyar Országgyűlésben. Megmutatjuk Bangóné Borbély Ildikó újabb rikácsolását, majd Pogácsás államtitkár tényszerű válaszát, mely után minden jóravaló ember elszégyellné magát, nem úgy az MSZP hadiágyúja, Bangóné. Műsorunkban megemlékezünk Horthy Miklós bevonulásáról is, hiszen bő 101 éve a Nemzeti Hadsereg élén érkezett a későbbi kormányzó Budapestre, melynek vörös rongyaitól ma sem ártana megtisztítani a Városházát. A kommunista történetírás még harminc évvel a rendszerváltást követően sem békél meg Horthyval, ezért érdemes mindig a tényeket eléjük állítani. A mai Karanténban természetesen nem feledkeztünk meg a precíz németekről sem, akik rendkívül intelligensen viselik a szigorodó járványügyi intézkedéseket és többezres tüntetéseket tartanak, melyeket a rendőrség oszlatott fel, valamint betekintünk Zugló sötét és árnyakkal teli ügyeibe, mely a szombati Pesti Riporter fő témája lesz. Nézzétek meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.