németh jános
Botka László önkormányzata és a szegedi bíróságok együtt tényleg olyan, mint egy nagy család (3. rész)
Nemcsak konkrétan a szegedi Mars téri kereskedők üzleteinek ledózerolása miatt indított ügyekben, hanem a károsultak más peres ügyeiben is járt el olyan bíró a Szegedi Törvényszéken, aki több szállal is kötődik az önkormányzathoz, tehát minden bizonnyal elfogultságot kellett volna jelentenie, de nem tette. A szegedi vállalkozók bírósági pereiben felmerülő összefonódásokat feltáró cikksorozatunk harmadik részében bemutatjuk, hogy az egyik Mars téri károsult kereskedőt az IKV Zrt. feljelentése nyomán egy olyan bíró ítélte el, akit sportklubján keresztül támogatnak Botkáék. A törvényszéki bíró édesapja pedig az a korábbi szegedi rendőrkapitány volt, akiről kiderült, hogy szerepelt a VIP-parkolóbérletesek listáján, amelyből szintén botrány és bűnügy lett. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után