nemzeti egység
A szolgalelkű baloldal magasról ejt a nemzeti érdekre, egy csettintés és mennének háborúzni Ukrajnába
Az orosz-ukrán háború felülírt az utóbbi napokban szinte mindent, az ellenzék pedig a nemzeti egység helyett a parttalan köpködést választotta fegyverként bő egy hónappal az országgyűlési választások előtt. Szabó Gergő a Karanténvlogban a háború belpolitikai vonatkozásai mellett Dorosz Dávidról, a Párbeszéd hergelőbajnokáról is ejtett néhány szót vendégével Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárával, Pest megye 5. választókerületének fideszes képviselőjével és jelöltjével. A Karanténvlogban szokás szerint ott volt Szalai Szilárd és Dezse Balázs, akik ugyancsak elmondták véleményüket a háborús helyzetről, valamint arról, hogy egy ilyen éles és veszélyes szituációban vajon miért támadja saját hazáját az ellenzék, hiszen a kicsinyes politikai haszonszerzés hosszabb távon nem kifizetendő és árt minden magyar embernek. Szóba került a műsorban Cseh Katalin, momentumos EP-képviselő brüsszeli tirádája, ahol nem először szállt bele a saját hazájába, rikácsolva könyörögve azért, hogy büntessék már meg végre Magyarországot. Végül a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése került górcső alá, ahol az elfogadó és demokratikus értékrendű "független-objektív" Pikó András szerint stábunk a Fidesz valagából lóg ki. Kedves szavai mellett a valódi problémákra természetesen nem kívánt reagálni a baloldal bajnoka. Nézzétek most is a Karanténvlogot, ne hagyjátok ki! A pacifista ellenzék háborúba küldené a magyar katonákat az orosz-ukrán konfliktusban (Karanténvlog)
Hiába kenik a kulimászt, hiába terelnek és hátrálnak, a kimondott szavaknak, elejtett gondolatoknak súlya van. A Karantén pedig nem rest ezeket előásni, főleg, ha olyan formátumú agytrösztökről van szó, mint Fekete-Győr András, vagy a vásárhelyi megváltó, Márki-Zay Péter. Márki-Zay ma már gyorsan kiírta a közösségi oldalán, hogy természetesen nem akar háborúzni, mert a NATO sem akar, de korábban egyértelműen azt mondta ki, hogy ha a NATO arra kérné, rajta bizony nem múlna, küldené az orosz-ukrán konfliktusba a magyar katonákat. Így épül a Szeretetország, ilyen a gerinces magyar demokraták nemzeti érdekeket szem előtt tartó politikája, melybe a háborús helyzetben simán belefér Márki-Zaynál a vaskos hazugság és Orbán Viktor leárulózása. A magyar baloldal úgy gondol a kárpátaljai magyarokra, hogy közben az őket kegyetlenül elnyomó, listázó és vegzáló ukrán állam himnuszát énekli, önként felajánlja szolgalelkű segítségét, saját magyar állampolgáraink áldozatát, hogy jó pontot szerezzen a nyugat-európai gazdiknál. A Karanténban részletesen elmondtuk a véleményünket arról, hogy az orosz-ukrán háborúban szerintünk érdemes minél nagyobb távolságot tartani, a kárpátaljai magyarok védelmét elsődleges szempontként szem előtt tartani, hiszen saját bőrünkön tapasztaltuk azt, hogy milyenek az oroszok és sajnos azt is, hogy milyenek az ukránok. A vlog nagyobbik fele az ukrán-orosz konfliktus hazai lecsapódásával foglalkozott, amihez szorosan kapcsolódott Cseh Katalin is, hiszen a Momentum EP-képviselője hatalmasat rikácsolva ostorozta ismét az uniót Brüsszelben, hogy büntesse meg Magyarországot, Orbán Viktort pedig Putyinnal sorolta egy kategóriába. A hazaárulás ábrándja jó ideje testet is öltött Cseh Katalinnál és köreinél, hiszen az apuci céghálójával az uniótól 5 milliárdot forintot kaszáló politikus még mindig arcpirulás nélkül oligarcházik. A Karantén szerdán a Fővárosi Közgyűlésben is járt, ahol Pikó András különös gusztustalansággal hárította kérdéseinket, de tudjuk, a baloldali elfogadás sokat elbír. Nézzétek most is a Karantént, ma is ütős anyagot raktunk össze nektek! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után