nemzeti érzés
Így gyűlöld a hazádat: a szoci Harangozó szerint a nemzeti érzés a nehéz sorsú magyarok ópiuma (Karanténvlog)
Amikor nettó hazaárulásról beszélünk, akkor a Harangozóhoz hasonló alakokra utalunk, akik gondolkodás nélkül rúgnak bele a saját nemzetükbe, ahol csak tudnak. Talán észre sem veszik már ezt a tanácsköztársasági tempót, a Karanténvlog azonban résen van. A mai baloldal számára a nemzeti érzés továbbra is csupán vicc tárgya, akik pedig büszkék magyarságukra, azok Harangozóék szerint csupán nehéz sorsú emberek, akiket a kormány az orruknál fogva vezet. Az ilyen alakoktól nem véletlenül kap hányingert a társadalom nagyobb hányada. A Karanténvlogban szerepet kap Kiss Ambrus is, Budapest főpolgármester-helyettese, aki inkább főnöke, mint beosztottja Karácsony Gergelynek, Ambrus elvtárs pedig a síráson és a kamuszámok hangoztatásán kívül megint nem képes egészséges gondolatokra, a Karantén azonban levezette, hogy hol szórták el a milliárdokat a baloldali fenegyerekek, akik jobban tennék, ha végre dolgoznának a sok mutogatás és sírdogálás helyett. A Momentum "szakértője" is céltáblánkon találta magát, aki szerint hazánk minden problémájára egyetlen megoldás van, ami minden bajtól megóv minket: ez pedig nem más, mint az euró bevezetése. Szerinte ugyanis minden rendbe jön, ehhez pedig nem is kell mást tennünk, mint bevezetni az eurót. Érvek, alátámasztás? Fölösleges. Végül ne felejtsük a gonosz és bajkeverő DK-t sem, akik újabb orbitális hazugsággal igyekeznek hergelni az embereket, az egyetemisták álmának ellopásáról beszélnek azzal a múlttal, amelyben minden magyar embert a tönk szélére juttattak, fiatalt és időst egyaránt. Nézzétek most is a Karanténvlogot, ütni fog! Iratkozzatok föl a PS TV és a Karanténvlog Youtube-csatornájára, tartsatok velünk továbbra is! Fáj a baloldalnak a magyar haderőfejlesztés, bezzeg az ukránoknak szívesen segítettek volna katonai erővel
Újra itt a nagy kibeszélés, a hét legnagyobb ellenzéki baklövései pedig ismét megtelítették a Karanténvlog beszélgetős adását, ahol Szabó Gergő állandó vendégeivel, Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal nevetett és idegeskedett a heti menün. A legnagyobb fogás természetesen Arató Gergely, a DK nyelvzsenije volt, aki képes volt orosz akcentussal, szinte teljesen érthetetlenül felolvasni egy zagyvát Brüsszelben. A lényeg természetesen az volt, hogy Gyurcsány jobbkeze hazánkat szidta. A srácok Fegyőrt sem kímélték, akinek rovására megeresztettek néhány szabadszájú poént, ahogy nem maradhatott ki a magyar haderő fejlesztése miatt siránkozó szocialista Harangozó Tamás sem, aki az ukránoknak szívesen segítene, de a magyar haderő erősítését nem nézi jó szemmel. Bő félóra szókimondó elemzés a srácokkal, ne hagyjátok ki a Karanténvlogot most sem! Ajánljuk még
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid. Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább