nemzetközi összehasonlítás
A Ripost összehasonlította az osztrák és magyar árakat – Megdöbbentő az eredmény
Ugyanazon áruházláncok, az Aldi, a Lidl és az Interspar árait hasonlította össze cikkében a Ripost. Az árkörkép által mutatott eredmény keményen rácáfol azokra, akik mást sem mantráznak, mint hogy "bezzeg tőlünk nyugatabbra mennyivel olcsóbb minden", ugyanis ennek éppen az ellenkezője igaz. Egy liter a legolcsóbb tejből például az osztrák Lidlben 1,49 euró, azaz körülbelül 630 forint; ha egy egész kartonnal vesz valaki, akkor 33 százalék engedménnyel egy doboz csupán 1 euró, 420 forint. A legolcsóbb tejért Magyarországon, a magyar Lidlben, az árstopnak köszönhetően konkrétan feleennyit kell fizetni. Ráadásul amíg az 1,49 eurós tej az osztrákoknál 1,5 százalékos, addig a hazai 2,8 százalék zsírtartalmú. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Magyarország a béke pártján, de hova tart Brüsszel? - Király Nóra és Kiszely Ágnes a Polbeatben
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább