Macron nem nevez meg baloldali miniszterelnököt - az NFP hadat üzent Világugar 2024 augusztus 27. Macron elnök kijelentette, semmilyen módon nem hajlandó baloldali miniszterelnök-jelöltet megnevezni, támogatni, mert véleménye szerint egy baloldali szövetség nem lenne képes bizalmat nyerni a parlamentben. A BBC összefoglalója kaotikus helyzetet mutat. Míg a centralista és jobboldali pártok kijelentették, hogy a baloldali szövetség, az NFP jelöltjeit fogják leszavazni, az Új Népi Front pedig gyakorlatilag hadat üzent Macronnak, utcai megmozdulásokra szólították fel, és az elnök megbuktatását is belengették. Emmanuel Macron a választások óta folytat tárgyalást a parlamentbe jutott pártokkal. Széles körű koalíciót szeretne, de szélsőbaloldal nélkül.
Ne szarjunk már be! Ettől?! - Havasi Bertalan hülyét csinált a bohócból, majd zseniálisan kiosztotta Magyar ugar május 17.
Eladhatja a nemrég visszaszerzett reptér mellett az állami vagyon nagy részét a Tisza-kormány? Forró drót május 17.
Hogyan bánjunk a három friss Nobel-díjasunkkal? Magyar ugar május 16. Ugye az egyik az művész, tehát vátesz és mindentudó, akinek politikai éleslátása iránytű minden haladó számára. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László érdemeiről, kedvességéről, relevanciájáról, mondathosszúságairól elég kellemetlen vitát folytattunk tavaly, semmiképpen nem kívánom újranyitni ezt a beszélgetést.
A kollaboráns családból származó Tarr bement a minisztériumába és máris felvette a bolsevik tempót Magyar ugar