Tanúként hallgatják ki a Lakatos Márkra valló volt intézetis fiút, miközben az Osváth Zsolt-féle gyermekpornográfia ügyben is nyomoznak (videó)SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 október 29. Akár már ma kihallgathatják tanúként azt a volt intézetis fiút, akit állítása szerint 15 éves korában homoszexuális kapcsolatra használta Lakatos Márk neves stylist és baloldali aktivista. A fiút állítólag egy ezzel foglalkozó ember kiközvetítette Lakatosnak, ezért emberkereskedelem miatt nyomozhatnak a budapesti rendőrök. Ebben az ügyben felmerülhet még a szexuális erőszak is, hiszen a fiú azt állítja, olyat is meg kellett tennie Lakatosnak, amibe nem egyezett bele. Mindeközben a BRFK gyermekpornográfia miatt nyomoz Osváth Zsolthoz kapcsolódóan is.
A Vörös Polip behálózta az egész országot? – A Lánchíd-botránytól az önkormányzati kertészeti bizniszig terjedhet a háló (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 május 2. Két megalapozott gyanúsítással, illetve több nyomozással alátámasztott korrupciógyanús ügyhalmaz borzolja a gazdasági és a politikai életet napjainkban. A szereplők, a kapcsolatrendszerek miatt egyszer csak feltűnt a Vörös Polip, a baloldali politikai és érdekcsoportok "játszótere". A Vörös Polip a Lánchíd-botrányban éppúgy tetten érhető, mint az önkormányzati kertészeti bizniszben. Mindkét ügycsoportot több nyomozásban – NAV, rendőrség – is vizsgálják. Egyelőre nem tudunk arról, hogy például a Vig Mór nevével fémjelzett Lánchíd-botrány kapcsolódik-e a kertészeti tevékenység körül felbukkanó maffiaszerű tevékenységekhez. Egyelőre.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.