oltár
Magzatok maradványaiból épít abortusz-oltárt egy nyugati elmebeteg a neten (18+-os VIDEÓ)
Vannak pillanatok, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy csapkodjon, csodálkozzon, dobja ki a laptopját az ablakon vagy írjon egy cikket. Talán az utóbbinak van több értelme, például most, amikor az ember megtalálja az internet vélhetően egyik leggyomorforgatóbb YouTube-csatornáját, amely “Self Guided Abourtion”, vagyis “Önvezérelt Abortusz” névre hallgat. A csatorna “műsorvezetője”, egy fiatal hölgy, a maroknyi feltöltött videóban az otthon végzett abortusz spirituális szépségei hívja fel a figyelmet, például arra, hogy milyen jógagyakorlatok szükségesek a siker eléréséhez, elmagyarázza, hogy miért gyönyörűen szomorú az egész folyamat, de a legsokkolóbb mindegyik közül talán az, ahol oltárt épít az abortusznak, a “házi szentélyen” a tabletták és a megszakított terhesség “maradványai” is helyet kapnak. Ezekhez azután imádkozik, beszél, a társaságukban megnyugszik, majd kibékül önmagával. Nem baj, ha ilyenkor az ember azt érzi, a nyugati világ e torz elburjánzásának meg kell szűnni létezni. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.