örökség
Szabóné lelépett az országból, a Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával nyomoz
A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a csengeri "milliárdos örökösnő" ügyében. A rendőrségi közlemény szerint várják mindazok jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökségéhez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte. Bűncselekménnyel az asszonyt egyelőre nem gyanúsították meg, ugyanakkor a fenti sorok alapján is egyértelmű, károsultak jelentkezését várják és aki az embereket megkárosította, az Szabó Gáborné Marika. Nyitott kérdés csupán az, hogy a csengeri asszony egyedüli elkövető lehet, vagy a csalás sorozatot esetleg többen, társtettesként követték-e el. Nem elhanyagolható tény, hogy 2008-ban, amikor az örökség mese útra kelt a nőnek valahonnan volt pénze, kvázi indulótőkéje. Nem is kevés. Miközben sorra jelentkeznek az NNI-nél azok akik milliókat adtak Marikának amiből máig egy forintot nem láttak viszont, a nő szép angolosan lelépett az országból. Kapj el, ha tudsz? - Hollywoodba illő sztori „csengeri Marcsi” ezermilliárdos öröksége
Csak a PestiSrácok.hu-nak mesélte el részletesen Sz-né Mária mesébe illő örökségének és a hollywoodi forgatókönyvbe illő szélhámosságának történetét Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. A minap Simicska kampányhajrára időzített egyik kézigránátjával ugyanis éppen a néhány hete még ünnepelt korcsolyaszövetség vezetését vették célba. A tényfeltáró riportnak beállított, valójában a Dörmögő Dömötörbe sem illő történet közvetítésében, mint megtudtuk, az egyik főjobbikos, Apáti István jeleskedett, aki annyira már nem volt büszke művére, hogy kiálljon és sajtótájékoztatón, személyesen bevádolja a sikeres sportszövetség vezetőit, köztük a vidéki városok fejlesztéséért felelős minisztert, Kósa Lajost. Helyette a sok ezer dokumentumból ügyesen kiválogatott egy-két papírost néhány sokat sejtető megjegyzéssel landoltatták Simicska Jobbik-lakájmédiájává szegődött Magyar Nemzeténél. Nos, a történetben néhány sarokkő igaz, a nemzetesek meg valahogy úgy jártak, ahogy a viccben az egyszeri jereváni rádiós: "Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.” Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.