orosz-ukrán háború
"Ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján" – Füssy Angéla helyszíni riportja a brutális kényszersorozásokról és elnyomásról
Ekkora mozgósítás Kárpátalján még nem volt, amióta kitört a háború – mondják. Becslések szerint több száz ukrán katona és rendőr lepte el Kárpátalját az utóbbi napokban. Összeírnak, behívót osztanak, begyűjtenek: utcán, piacon, a buszon, az óvodánál, presszókban. Már a cigánytelepeken is. És már a házakba is bemennek. A szóbeszéd szerint a feladat az, hogy tízezer embert be tudjanak sorozni a háború zajától távoli területről. Új dandárt alakítanak – beszélik, miután a legnagyobb, profi, kiképzett katonákból álló dandárt, más néven a munkácsi 128-asokat óriási veszteség érhette Szoledarnál. A kelet-ukrajnai település elfoglalását január 13-án jelentették be az oroszok. Hogy valójában mi a pontos igazság, hányan veszíthették életüket a keleti fronton az elmúlt napokban, azt senki sem tudja, hadititok. Ami biztos, hogy azokon az ukrán közösségi oldalakon, ahol eddig alkalmanként osztották meg egy elesett hős nevét és fényképét, az elmúlt 2–3 napban sorjáznak a gyászhírek. Amikor átlépjük a határt, még csak sejtjük, mi vár ránk odaát. Fél óra sem kell és rájövünk: aki csak hírekből tájékozódik, elképzelni sem tudja, milyen most az élet a határ túloldalán. Még ha nem is találunk hűtőkamiont elrejtve, tele holttestekkel – ilyen információk is terjedtek már idehaza a minap –, jelentős lehet az eddigi veszteség is, ami pedig ezután jön, ha így megy tovább, felbecsülhetetlen.