összeolvadás
Baloldali belháborút okozhat, hogy Gyurcsány az MSZP felszámolásába kezdett
Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan hiába kelt ki amiatt, hogy két szocialista polgármester – Óbudáról Kiss László, és Pestszentlőrincről Szaniszló Sándor – is átigazolt a DK-hoz. Gyurcsány Ferencék, sőt, az MSZP egykori elnöke, Kovács László is arról beszélt: a folyamatnak várhatóan nincs vége. Kovács hozzátette, van aki szeretné, ha a két párt egyesülne, ami szerinte javítaná az esélyeiket – írta a Magyar Nemzet. A lapnak az MSZP elnöksége részéről egybehangzóan állították, hogy Varju László, a DK alelnöke, valamint Élő Norbert, a párt hegyvidéki önkormányzati képviselője keresi meg és próbálja átcsábítani a Gyurcsány-pártba a szocialista polgármestereket, önkormányzati politikusokat. Tóth Bertalan pártja szombaton kezdődő választmányi ülésen kezdeményezi az érintett kerületben az együttműködési keretek felülvizsgálatát, ami vélhetőleg nem erősíti a szivárványkoalíciókat. Tóth Bertalan Gyurcsány Ferencéknek is üzent, mondván, a közös ellenzéki politikát nem segíti, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját. Ez a közösség rendkívüli áldozatokat hozott az ellenzéki együttműködésért, de ennek most vége. Senki ne tekintse az MSZP-t a lábtörlőjének – hangsúlyozta Tóth. Ajánljuk még
Hadházy Ákos hídfoglalása ismét kudarcba fulladt
Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk. Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak. Ahhoz, hogy jó újságíró, riporter legyél, nem szabad a lépcsőfokokat átugrani - Portrébeszélgetés Gulyás Áronnal (VIDEÓ!)
A gimnáziumban kezdődött a kapcsolata az újságírással, ugyanis az iskolai lapban megjelentetett egy cikket a Páneurópai Piknikről, tévében először pedig akkor szerepelt, amikor részt vett a Maradj Talpon című vetélkedő adásában. A történelem és a földrajz is érdekelte, ezért az ELTE meteorológia szakát végezte el, de hamar rájött, hogy ez nem egészen az ő világa. Szerencséjére egy kedves ismerőse felfigyelt rá, így került a HírTV-hez, ahol a Háború Ukrajnában és a Csörte című műsor társszerkesztője volt, de riporterként is kipróbálta magát, első bevetésén migránsokkal forgatott a határon. Örül, hogy a PestiSrácok.hu csapatához szegődött, mert úgy érzi, itt az ember megtanulhatja a szakmát. A véleményformálás és az igazság feltárása szempontjából úgy gondolja, hogy nagyon nagy szerepük van a riportoknak, aki pedig képernyőn akar szerepelni, annak fontos, hogy ezt a lépcsőfokot ne ugorja át. Gulyás Áronnal, a PestiSrácok.hu új riporterével beszélgettünk.