paks
Óriási kamuval indított Paks új polgármestere – Heringes Anita tagadja, hogy MSZP-s lenne
Látványos média-haknival indított Paks újonnan megválasztott polgármestere, Heringes Anita, aki ezúttal egy civil egyesülettel restartolt az önkormányzati választásokon, függetlenként állítva be a szervezetet. A probléma az, hogy annyira függetlenek és annyira civilek, hogy tagjaik pártkatonákból verbuválódtak: Mezősi Árpád például az MSZP Tolna vármegyei szervezetének oszlopos tagja, vezetője, míg Barnabás István a Momentum színeiben "politizál", de akad ex-jobbikos is közöttük. Heringes Anita pedig az MSZP - frakciótól kap fizetést, az MSZP pártalapítványának kuratóriumi tagja, az MSZP-Párbeszéd színeiben indult 2022-ben az országgyűlési választásokon, közben egyébként független is, ha éppen Paksról van szó. A városban élőket évek óta ordas hazugságokkal áltatja, így például arról, hogy Pakson él, és persze semmilyen párt nem támogatja. Nos, a PestiSrácok.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszokból egyértelműen kiderül: Heringes Anita képviselői alkalmazott az Országgyűlés Hivatalánál (munkaszerződéssel foglalkoztatja dr. Tóth Bertalan frakcióvezető 2022.05.03-től) , vagyonnyilatkozata szerint pedig az MSZP frakciótól kap fizetést. És ez még nem minden. Élvezni azért nem kell a kötelező köröket
Ismét munkálatok zajlottak a paksi szovjet katonai emlékmű körül, amelyet a környezetével együtt többedszerre újítottak fel az utóbbi években. A mostani felújítást a Roszatom finanszírozta, az előzőeket azonban részben az önkormányzat, ám nem ez a gond vele. A város északi bejáratánál felállított obeliszk elég egyértelmű üzenetet közvetít felénk – olyan üzenetet, amelyről ma már ki szabad mondani, hogy nem igaz, és amelyhez nem muszáj lendületből úgy hozzásimulni, mint a szovjet katonai megszállásunk idején. A szovjetek alóli felszabadulásnak az emléktáblákon és fejben is teljesen le kéne zajlania. A téma apropóját az adja, hogy Paks amúgy Fidesz–KDNP-s polgármesterét az elhunyt orosz katonákra emlékezők egy bizarr aktusra kérték fel, az emlékmű mai, május elsejei (!) újraavatására, ám némi közvita után Szabó Péter polgármester szerencsére távol maradt az eseménytől. Öt perc – Hivatalosan is megtört az ellenzéki összefogás
Baranyi Krisztina az ellenzék oldaláról is kihívót kapott Ferencvárosban, ráadásul ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, különösen kellemetlenül érintheti, hogy Gegesy Ferenccel kell a baloldali szavazókért megküzdeni. A korábbi polgármester ugyanis állítólag egyfajta mentora volt Baranyinak, most azonban éles szavakkal kritizálta egykori "tanítványát". „Ellenzéki labor” helyett tehát egy utcaszínészekkel felvett Csillagok Háborújába csöppentünk, de azért a mégiscsak kiolvasható a baloldal kormányzóképessége ebből a forgatókönyvből, hiszen mi már a legelején megmondtuk, a szivárványkoalíció nem fog egy teljes ciklust kibírni. És tényleg nem. De rájár a rúd a Momentumra is: miután országos népszerűségük beszakadt, paksi képviselőjükről brutális dolog derült ki. Méghozzá az, hogy sugárfertőzést okozó balesethez volt köze, ezt azonban nagyvonalúan elhallgatta a választók elől. Radioaktív fertőzést okozó súlyos mulasztás és az erőmű „összekoronavírusozása” – A paksi momentumos szerint provokáció, ha a nemzetstratégiai kockázatot jelentő hibáira emlékeztetik
A dátumok makacs dolgok, s mint ilyenek, provokatívak, sőt, propagandisztikusak is lehetnek. Főleg akkor, ha egy baloldali politikus szavait cáfolják. Legalábbis ez lett a megfejtése annak a Fideszből a ciklus közepén a Momentumba átigazoló paksi önkormányzati képviselőnek, aki a koronavírus-járvány kirobbanásakor a fertőzés európai gócpontjának számító Olaszországban kirándult, majd karantén helyett az erőműbe ment – míg ki nem tiltották onnan a járványügyi szabályoknak megfelelően –, ezt követően pedig az önkormányzat különböző rendezvényeit járta végig. Persze azóta sem mondott le közéleti szerepléséről, így legutóbbi „sajtótájékoztatóján” tettük fel a kérdést Barnabás Istvánnak, vajon megbánta-e már, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú erőmű működését, de kollégái egészségét is veszélyeztette a világjárvány alatt? Nos, említett Barnabás István „lokálpatrióta” válasza annak ellenére is meglepett bennünket, hogy tudjuk róla, hogy a Momentum sorait erősíti – tőlük pedig hallhattunk már igen cifra kijelentéseket. Ugyanakkor nem egyedülálló az a felelőtlenség, amit a pandémia alatt tanúsított, hiszen 2013-ban olyan mulasztást követett el, amelynek eredményeképpen 3 ember maradandó egészségkárosodást, sugárfertőzést szenvedett. Persze csakúgy, mint a koronavírusos ügyben, úgy itt is igyekezett elhallgatni, milyen veszélynek tette ki közvetlen környezetét, valamint kollégáit.