Pesti Srácok

Böde még mindig elnyűhetetlen: kivégezte az idehaza továbbra is harmatos Fradit! - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Paks 0–2 (0–0)

null

A csereként beszálló Böde Dániel két góljával magabiztos győzelmet aratott a Paks a Fradi ellen a labdarúgó NB I 20. fordulójának zárómérkőzésén. A Ferencvárosnak voltak ugyan helyzetei, de azokat képtelen volt kihasználni, így a remekül taktikázó Bognár György jókor meghúzott cseréi meghozták a győzelmet a vendégeknek!

A Puskás Akadémia elleni múlt vasárnapi vereség után ma újabb rangadó várt a Ferencvárosra, amelyhez ezúttal a Paks látogatott. Tekintettel arra, hogy az elmúlt bajnoki fordulókban nyeretlen maradt a bajnok, ma győzelmi kényszerben léptek pályára a hazaiak, hiszen a Puskás Akadémia – egy meccsel többet játszva ugyan, de – négy pont előnnyel állt a táblázat élén a mai Fradi-meccs előtt. A Fradiba visszatérhetett a múlt héten hiányzó, de eltiltását letöltő Varga Barnabás, aki rögtön helyet is kapott a kezdőben, ahonnan viszont hiányzott Makreckis és Abu Fani is. Őket vélhetően a jövő heti, plzeni visszavágóra is gondolva pihentette Robbie Keane vezetőedző. Bognár György csapatában viszont - a sok hiányzó mellett - ott szerepelt Szappanos és Ádám Martin, a korábbi ferencvárosi Vécsei a védelem tengelyében jutott szóhoz, és ott volt a padon a két másik ex-fradista, Böde Dániel és Varga Roland is.

Összeállítások

Ferencváros: Gróf – Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Civic – Tóth, Julio Romao – Traoré, Kehinde, Ben Romdan – Varga B. Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Vécsei – Osváth, Ötvös, Papp, Mezei, Silye – Horváth, Ádám M.

PestiSracok facebook image

Első félidő

Messze nem volt telt ház a forduló zárómérkőzésén, ahol az első negyedóra nem is hozott felejthetetlen játékot. Sőt… A Paks egyértelműen a biztonságra rendezkedett be, a Fradi pedig próbálta feltörni a vendégek védelmét, de nem sok sikerrel. A 13. percben Ben Romdan fejese jelentett veszélyt, de Szappanos könnyűszerrel védett. A 24. percben a fiatal Tóth Alex gyönyörűen csavarta rá a labdát a tizenhatosról, de a jobb oldali kapufát találta telibe. Szappanos mozdulni sem tudott a löketre. Egy perccel később viszont már Szappanos volt a hős, amikor Traoré lövését ütötte ki bravúrral a felső léc alól. A 29. percben Kehinde nyargalt végig az egész pályán ellenállhatatlanul, ám a beadásra elfogyott az ereje, igaz, belül se sokan kísérték a kontrát. A 38. percben Szappanos izzasztotta meg a paksi híveket, amikor egy felpattantó labda után Traoré el tudta fejelni a keze elől a labdát, ami a felső lécről jött vissza. A 39. percben akadt először érdemi tennivalója Grófnak, aki Silye beadásszerű lövését védte. A 43. percben Ötvös unta meg a dolgot, és lőtt egy egészségeset, de csak az ereje volt rendben a próbálkozásnak, az iránya nagyon nem, jócskán mellé ment a labda. Az első játékrész utolsó érdemi eseménye Lenzsér kissé feleslegesen begyűjtött sárga lapja volt, ami után mehettek pihenni a csapatok.

A szünetig még nem született gól a forduló zárómérkőzésén. Fotó: a Paksi FC hivatalos Facebook-oldala
A szünetig még nem született gól a forduló zárómérkőzésén. Fotó: a Paksi FC hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

Lendületesen kezdett a Fradi, amely cserélt is a szünetben, Saldanha érkezett Ben Romdan helyére. Ahogyan az első játékrész paksi sárgával zárult, a második paksi sárgával indult, Ötvös kapott figyelmeztetést Karakó játékvezetőtől. Az 51. percben Kehinde bal oldali beadását Varga kevéssel fejelte a bal kapufa mellé. Az 58. percben cserélt Bognár György, rögtön kettőt is, Ádám Martint Böde Dániel váltotta, Horváth helyére pedig Tóth Barna érkezett. A felállás tehát nem változott, ékeket cserélt a vendégek trénere. A cserék számában aztán hamar felülmúlta a Fradi a Paksot, mert hármas változtatás történt a 61. percben, lement Tóth Alex, Traoré és Kehinde, bejött Abu Fani, Csirkovics és Joseph. A pár perce beállt Böde máris betalált, vezetést szerezve ezzel a Paksnak: egy vendégszöglet után a védők elsőre még kivágták a labdát, ám a paksi középpályáról Osváth részéről visszaérkező felívelésnél a védelem teljesen megfeledkezett Bödéről, aki nyolc méterről, kapásból, laposan a bal sarokba gurított (0–1). Gróf nem védhette a közelről leadott, jól helyezett lövést. Böde pedig rendkívül sportszerűen nem ünnepelte meg egykori csapata ellen szerzett gólját és társaival sem ölelkezett, a rövid gratulációk után máris ment vissza a saját térfelére. A 71. percben hatalmas egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Fradi. Saldanha szépen viharzott el a bal oldalon, Vécseit könnyedén lehagyta, nagy helyzetbe került, de ballal Szappanosba vágta a labdát, a róla lepattanóba még bele tudott kapni Varga Barnabás középen, de irányítani már nem tudta, így Szappanos másodjára megkaparintotta a labdát. A 73. percben Civic helyett Pesics érkezett, vagyis mindent egy lapra tett fel a hazai együttes az egyenlítésért.

Varga Barnabás és Kinyik Ákos párharca az egész mérkőzésen parázs összecsapásokat hozott. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Varga Barnabás és Kinyik Ákos párharca az egész mérkőzésen parázs összecsapásokat hozott. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Köszönhetően a friss embereknek – különösen a roppant aktív Csirkovics remek középpályás-játékának - a Fradi hatalmas rohamozásba kezdett, futószalagon követték egymást a helyzetek, de sem Saldanha, sem Gartenmann, sem pedig a már említett Csirkovics lövése nem talált utat a paksi kapuba. A 83. percben Tóth Barna fejesét hatalmas bravúrral ütötte szögletre Gróf. Ha ez bemegy, alighanem eldől a meccs. Az utolsó percekben Csirkovics többször is megforgatta a Paks jobb oldali védőit, de beadásai nem sikerültek pontosra. A slusszpoén így is a Paksé lett, mert háromszor is megugrottak, előbb Böde, majd Osváth, utóbbi még egy bődületes kapufát is lőtt, de az újabb gólt mégis a meccs hőse, Böde szerezte, aki Tóth Barna remek ütemű visszagurítása után nem hibázott (0–2).

A több alapemberét is nélkülöző Paks kiváló védekezéssel, nagyszerű labdatartással és a cserék után beszálló Böde pompás helyzetfelismerésével és góljaival annak ellenére is megérdemelten szerezte meg a három pontot, hogy a hazaiaknak sokkal több helyzete volt. A Fradinak pedig most már muszáj lesz megoldást találnia arra, hogy a helyzeteit kihasználva hazai környezetben is sikerüljön a győzelem útjára lépnie, különben hosszú évek után letaszíthatják a hazai bajnokság trónjáról.

Vezető kép: Böde Dániel két csodálatos gólt szerzett az Üllői úton, amellyel a Paks legyőzte a címvédőt. Fotó: a Paksi FC hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.