Örkény szelleme lengi körül Tök önkormányzatának páncélszekrényétPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 4. Egy ember hamvait találták meg Tök község önkormányzatának páncélszekrényében – tudatta Facebook-bejegyzésében a település vezetése. Az elhunyt, Kálmán László haláláról nem közöltek részleteket, arról viszont igen, hogy szerdán a Töki Református Egyházközség segítségével eltemették. A Pest megyei település vezetése kevés információval szolgált az esetről, így portálunk igyekezett összerakni a morzsákból, hogy mi is történhetett Tökön, teóriánkat azonban töretlen gyakorlatunktól eltérően semmivel nem tudjuk alátámasztani.
Gyogyóval Putyin ellen Vezércikk november 30. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője előadást tartott szerdán egy videókonferencia keretében, és élő adásban bolondult meg.
Van, akinek az adventi gyertyagyújtásról is önmaga jut eszébe Vezércikk december 1. Mi is meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Közben meg olvasom, hogy Németországban már késsel hadonásznak a karácsonyi vásárokban. Meg persze Brüsszelben is voltak „ünnepi” események, ott a palesztinok és támogatóik vonultak fel erőt demonstrálni. De sajnos nálunk sem telt százszázalékos csendben az első gyertyagyújtás napja.