pápalátogatás
Erdő Péter a pápalátogatásról: ez az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle
Ez az alkalom szimbolikus értékkel rendelkezik, azt jelenti, hogy a Szentatya itt áll mellettünk, részt vesz a közös ünneplésben, és a járvány hosszú, szomorú időszaka után a reményt akarja képviselni – kommentálta portálunknak adott interjújában Erdő Péter bíboros, érsek Ferenc pápa hétfői bejelentését, hogy részt vesz a Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén. Erdő Péter úgy fogalmazott: "Ferenc pápa, ahogy már Irakban, úgy most azt mondta, a sötét felhők elvonulása után a fényt és a reménységet akarja megjeleníteni. Ez az az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle, a tanúságtétel".Áder János magyarországi látogatásra hívta meg Ferenc pápát
Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.Ferenc pápa bocsánatot kért a romáktól a történelmi diszkrimináció miatt
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.A kereszténység még él!
Dél-Európában, Közép-Európában és persze Keleten, a Balkánon a kereszténység még eleven valóság. Nem tudott végezni vele az elátkozott XX. század, a „Nagy Francia Forradalom”, a szekularizáció, a nihilizmus, a nácizmus, a kommunizmus, a kapitalizmus, a liberalizmus, az iszlám, a jóléti állam és számtalan más illúzió és ígéret; a kereszténység, sőt, eredeti és egyetlen igazi képviselője, a Katolikus Egyház is él. Talán azért, mert a katolikusok istene megtartja azt az ígéretét, hogy sosem hagyja egyedül a híveit.Hét, börtönben elhunyt görögkatolikus püspököt avatott boldoggá Ferenc pápa
Ferenc pápa boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét vasárnap az erdélyi Balázsfalván (Blaj).Ferenc pápa üzenete Csíksomlyóról: "Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép, hazatérünk" (Videóval)
"Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk" – köszöntötte az ítéletidő ellenére is népes hallgatóságát a csíksomlyói kegytemplom fölötti dombon Ferenc pápa. A Szentatya a pünkösdi búcsúra készülő híveknek a zarándoklat jelentőségéről prédikált. A Szentatya elismerése és hálája jeléül a mise végén aranyrózsával ajándékozta meg a csíksomlyói kegyhelyet. Az aranyrózsa a pápák különleges adománya Mária-kegyhelyeknek, amely a Szűzanya iránti tiszteletet fejezik ki, Közép-Európában a csíksomlyói az egyetlen olyan kegyhely, ahol szombattól ilyen rózsát őriznek.Történelmi megbékélést, a sebek és sérelmek begyógyítását kérte Ferenc pápa Csíksomlyón - Fotóink és videónk a helyszínről!
Történelmi megbékélést, a sebek és sérelmek begyógyítását kérte Ferenc pápa Csíksomlyón, körülbelül kétszázezer zarándok és hívő előtt elmondott szentbeszédében. A részleteket hamarosan közöljük! Előzőleg az ítéletidő ellenére tömött sorokban érkeztek a zarándokok Csíksomlyóra, Ferenc pápa ünnepi szentmiséjére, amely helyi idő szerint fél 11-kor, magyarországi idő szerint fél 10-kor kezdődött el. Ahogy kollégáink a helyszínről leírták az előkészületeket: a menetben a súrlódó esőköpenyek ütemes hangja, az eső kopogása és az imádkozó, beszélgető tömeg morajlása vegyült egymással. A kegytemplom után a búcsúk idején sokszor fotózott murvás út meredeken a dombra fordul, a zarándokokat a tavaszi rét virágai, különösen az intenzív illatú kakukkfű fogadta. A tömeg csöppet sem kedveszegett, de azt talán megjegyezhetjük: ha már ezer év óta először lép pápa ennek a vidéknek a földjére, az itteniek, ha már ennyit vártak, egy kicsit jobb időt megérdemeltek volna. (Tudósításunkat folyamatosan frissítjük!)Ünnep és történelem - Egyházi vezetőink ökumenikus üzenete Ferenc pápa csíksomlyói látogatása elé (PS-VIDEÓ)
Bízunk abban, hogy a csíksomlyói látogatás után Ferenc pápa sokkal jobban meg fogja érteni a magyarságot és mi is sokkal jobban meg fogjuk érteni őt – hangzik el a szombati, pápalátogatás elé készített videónkban, amelyből kiderül: a történelmi alkalomnak nemcsak katolikus, de ökumenikus jelentősége is van. Videónkban többek között Mohos Gábor, érseki általános helynök, Steinbach József, református püspök és Fischl Vilmos, evangélikus lelkész mondja el gondolatait az esemény jelentőségéről.Látni fogja a világ, hogy itt magyarok élnek - Minden, ami fontos a Ferenc pápa csíksomlyói látogatására érkezőknek (PS-videó)
Nemcsak Csíkszereda, de az egész régió lázban ég, mióta kitudódott, hogy Ferenc pápa az erdélyi magyarokhoz látogat a csíksomlyói Mária-kegyhelyre – mondta el portálunknak Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pénteken. A PestiSrácok.hu videója ezúttal azokhoz szól, akik a szombati pápalátogatásra Csíkszeredába, Csíksomlyóra érkezvén a lehető legtöbbet szeretnék megtudni arról, mire számíthatnak a közlekedés, az időjárás és a segítségkérés tekintetében ebből az egyedülálló, ünnepi alkalomból.Ajánljuk még
















