papp jános
Időközi választást tartanak ma Balatonedericsen, ahol négy képviselő puccsolhatta meg bosszúból a polgármestert
Ma tartják az időközi választást Balatonedericsen, miután a képviselő-testület még tavaly júniusban feloszlatta magát. A PestiSrácok.hu többször is foglalkozott már a településen zajló abszurd eseményekkel. Többek szerint személyes konfliktusok, bosszúhadjárat és az országos ellenzéki pártpolitika vezetett odáig, hogy négy képviselő (az abszolút többség) szembefordult Papp János független polgármesterrel, annak ellenére, hogy Balatonederics hosszú idő után a fejlődés útjára lépett. Sorra nyerik a pályázatokat – eddig több mint egymilliárd forint értékben hívtak le forrásokat –, fejlődik, épül a falu, a helyi lakosok és a turisták örömére. A négy képviselő – élükön Timaffy Judit volt milánói konzul – ellenben azzal vádolják a polgármestert, hogy elherdálta a falu pénzét, eladósította Edericset és még el sem számol a képviselő-testületnek. Miután sikeresen feloszlatták a képviselő-testületet, heteken keresztül nem voltak hajlandóak megszavazni a költségvetési rendelettervezetet, amiért az önkormányzat nemcsak bírságot kapott, hanem az Államkincstár még a normatívák kifizetését is felfüggesztette. Amint a polgármester és az alpolgármester lemondott, a "négyek" máris elfogadták ugyanazt a költségvetést, ami ellen addig ágáltak – ezzel pedig máris alátámasztották azt az elképzelést, hogy bizony egy remekül felépített puccs áldozata lett Papp János, aki új csapattal méretteti meg magát ismét a választáson. Balatonederics lemondott polgármestere a PS-nek: „Lebuktak a kerékkötő képviselőnők, kizárólag az én kicsinálásom volt a céljuk”
Színt vallottak a balatonedericsi képviselőnők, akik hosszú hetek óta bojkottálták a költségvetés elfogadását, ezért a település normatíváinak kifizetését is felfüggesztette a Magyar Államkincstár. Miután Papp János polgármester és helyettese, John Szilárd alpolgármester benyújtották lemondásukat, a másnapra összehívott testületi ülésen már csont nélkül megszavazták az egyedül maradt képviselőnők a pénzügy által előkészített költségvetés-tervezetet, amelyre eddig a falu vezetője hiába kérte őket. Ez arra utal, hogy gyakorlatilag az egész bojkott, szembenállási hadművelet fő célja Papp János fideszes faluvezető eltávolítása volt. A korelnök, 61 éves életkorával így Balatonederics úgymond ügyvivő vezetője a június 26-i választásokig az a Timaffy Judit, volt milánói nagykövet, aki mindvégig a képviselői bojkott vezéralakja volt. Az általa kezelt Facebook-csoportban heves vita alakult ki, amely során az egyik képviselő a négyből azzal indokolta, hogy most már hajlandóak voltak megszavazni a költségvetést, amit eddig nem, hogy szerinte most nem nem tudja elherdálni a pénzt a polgármester. Balatonederics vezetői nem nézik tovább, hogy tehetetlenségük miatt csődbe megy a falu, lemondtak
Alpolgármester úrral nem nézhettük tovább tehetetlenül, hogy négy képviselő bojkottja miatt csődbe megy a szeretett falunk. Mivel minden javaslatunk, egyeztetési kísérletünk eredménytelennek bizonyult, a mai napon lemondtunk – mondta a PestiSrácok.hu-nak Papp János, Balatonederics kormánypárti, de immár csak volt polgármestere. A falu vezetésének lemondása azt jelenti, hogy a „bennmaradt” képviselők viszik tovább az ügyeket az időközi választásig, amit június 26-re írtak ki – az a négy képviselő, akik a költségvetési rendeletet hetek óta nem hajlandóak megszavazni, ami miatt a jelenlegi helyzet kialakult.