partiőrség
A török partiőrség kísért migránsokkal teli hajókat görög felségvizekre
A török partiőrség az Égei-tenger keleti részén "több provokációt" is elkövetett pénteken, hajói migránsokkal teli bárkákat kísértek, illetve próbáltak görög felségvizekre kényszeríteni – közölte a görög partiőrség. A tájékoztatás szerint három ilyen eset is történt a nap folyamán. A történtekről egy videofelvételt is közzétettek, amelyen az egyik török járőrhajó manővere látható, amint nagy sebességgel megközelít egy görög járőrhajót.Több, mint tízezer migráns beutazását akadályozták meg az idén a görög hatóságok
Több, mint tízezer illegális bevándorló beutazását akadályozták meg az idén görög hatóságok a tengeren, dacára annak, hogy a török partiőrség kevéssé bizonyult együttműködőnek az utóbbi időben – jelentette ki szerdán Jannisz Plakiotakisz görög hajózási miniszter, akinek tárcája felel a görög partiőrség tevékenységéért is.Több tucat, Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség
Nyolcvanhárom, Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség - közölte vasárnap Safa Msheli, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője.Banglades megmentett csaknem 400 rohingját, akik két hónapon át hánykolódtak a tengeren
A bangladesi partiőrség megmentett a saját területi vizein csaknem 400 rohingja menekültet, akik két hónapon át hánykolódtak és éheztek a tengeren egy halászhajón, amellyel eredetileg Malajziába indultak el egy bangladesi menekülttáborból, de a maláj hatóságok nem engedték őket kikötni. Erről a partiőrség szóvivője számolt be szerdán.Ajánljuk még