Még a jelenlétünket is megköszönték – Beszámoló a Baptista Szeretetszolgálat bejrúti missziójárólSMSusánszky Mátyás Világugar 2020 augusztus 14. Meg kell emelnünk a kalapunkat, hiszen a négyezer vagy talán még annál is több sérültet gyakorlatilag egy-két napon belül ellátták – számolt be a Baptista Szeretetszolgálat két tagja bejrúti ötnapos missziójuk tapasztalatairól. A pénteki sajtótájékoztatón elmondták: tapasztalataik szerint a városban mindenki azzal foglalkozott, hogy ellássa a sérülteket, hogy ételt tudjon adni azoknak, akiknek nincsen, hogy helyet találjanak a 280 ezer fedél nélkül maradt lakónak, és hogy feltakarítsák a romokat. A Szeretetszolgálat két tagja öt napot töltött humanitárius segítségnyújtás keretében Bejrút robbanás sújtotta területén, és mintegy 10 millió forint értékben vittek orvosi eszközöket, gyógyszereket, illetve helyben állítottak össze segélycsomagokat.
Betűnként egymillió forintot fizettek egy parkolófeliratért - Újabb részletek Karácsonyék Budapest Brand botrányából Forró drót október 19.
Az EU-ból is kiraknák Magyarországot a budapesti béketárgyalások miatt Forró drót október 20. Megérkezett az első súlyos fenyegetés, Magyarországot kizárnák az EU-ból a budapesti békecsúcs miatt.
Ezért nevezték el Kuplungnak a hadseregben Ruszin-Szendi Romuluszt Forró drót október 16. Többször előkerült a "Szívem" vagy a "Cica" megnevezés a parancsnoki értekezleten.
Ismét meg akarták ölni Donald Trumpot Forró drót október 20. Szerencsére időben észrevették a hatóságok a magaslest.
Zelenszkij szerint Budapest nem jó helyszín, mert a magyarok terjesztik, hogy az oroszok megnyerték a háborút Forró drót