pedagógusok demokratikus szakszervezete
A nyári szünetben senki sem aggódott az oktatásért?
Kezdődik az iskola, kezdődnek a kormányellenes demonstrációk – pedagógustüntetésbe csomagolva. Van egy hangos kisebbség, akik nagyon nem akarnak tanítani; és van egy másik még kisebb kisebbség, jobbára budai véndiákok, akik meg a tanulást akarják megúszni. Inkább Soros-pénzekből (nem kisládikákba dobált adományokból), politikai aktivistaként csinálják a fesztivált és várják az Orbán-kormány bukását. És persze vannak a tanácstalan baloldali politikusok, akik jobb híján kimennek az utcára, morgolódnak, méltatlankodnak, káromkodnak és lőnek néhány szelfit – mintha lenne valami elképzelésük Magyarország jövőjéről. Politikai pótcselekvés, cinikus magatartás, Orbán Viktor dehumanizálása és a fülünket bántó vulgáris hangnem. Kezdődik! Az átpolitizált pedagógussztrájkkal az a legnagyobb baj, hogy súlyos feszültséget szül a diákok között is
Ahogyan arról a tegnapi napon portálunk beszámolt, egy, a neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a Trefort Gimnáziumban gyakorlatilag listázták és nyilvánosan megszégyenítették azokat a diákokat, akik nem vettek részt a szerda reggeli, diákok által szervezett élőlánccal egybekötött tanársztrájkban. Csapodi Zoltán, az intézmény igazgatója lapunknak nyilatkozva cáfolta ezeket az értesüléseket. Az intézményvezető elmondta: a diákok csak abban az esetben vehettek részt a reggeli élőláncban, ha a szülő előzetesen kikérte őket. Csapodi Zoltán ugyanakkor azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy az élőlánctól távol maradt diákokat bármilyen fajta megszégyenítés érte volna, azonban hozzátette, hogy a diákok között kialakulhatnak viták a helyzettel kapcsolatban, ugyanis – ahogyan az intézményvezető fogalmazott – ez ilyen helyzetben természetes, hisz ahányan vagyunk, annyiféleképp ítéljük meg a helyzetet.