pedofilügy
Bús Balázs: Óbudán pártpolitizálás helyett újra együttműködésre van szükség – Mi kérdezünk
Nemrég jelentette be Bús Balázs, hogy ismét elindul Óbuda polgármesteri székéért a Fidesz színeiben, aki a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában beszélt a múltról és az előtte álló feladatokról, valamint a baloldal gyűlöletkampányáról, akik pártpolitikát hoztak a kerületbe, a helyiek pedig nem fontosak számukra. Bús 2006 és 2019 között már vezette a III. kerületet, a hivatalban eltöltött 13 év pedig önmagáért beszél, az óbudaiak pedig most tehetnek igazán különbséget, miután a DK-ba ejtőernyőzött Kiss László bő négy év alatt borzasztó leépülést hozott magával a Gyurcsány-szekta méltó tagjaként. Bús Balázs mindössze 457 szavazattal kapott ki 2019-ben és elmondása szerint ez szoros eredmény arra kötelezi, hogy újra megmérettesse magát Óbudán, ez a döntés pedig több hónapja érlelődött benne. A Fidesz polgármesterjelöltje részletesen mesélt a baloldali gyűlöletpolitikáról, amely megmérgezte a kerületet, arról a gazemberségről, amit kerületvezetés címszóval művelnek Kiss Lászlóék. A Dunába ömlő szennyvíz elhallgatása a kerületiek elől, a piaci bérleti díjak brutális emelése, az igaztalan vádaskodás, a hajléktalanhelyzet és a romló közbiztonság már egyre inkább szembetűnő a sokkal jobb sorsra érdemes Óbudán. Bús Balázs elmondta, hogy olyan polgárok is megállították az utcán, akik elmondásuk szerint 2019-ben nem rá szavaztak, azonban az utóbbi bő négy év alatt keservesen megbánták döntésüket. A ringbe szálló volt polgármester szerint a mostani kerületvezetés a fideszes projekteket vitte csupán tovább, saját ötletük és fejlesztésük nem volt, csupán besározni próbálták a fideszes vezetést. Az önkormányzati választásokra már összeállt Bús Balázs csapata, akik kerületben lakó, Óbudáért tenni akaró emberek, a jellemtelen baloldali szerencselovagok ellen mindenkire szükség lesz! Nézzétek most is a Mi kérdezünk műsorát!Kocsis Máté Jámbor Andrásnak: Az erőszak erőszakot szül
A Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor András – akinek aktivistájáról kiderült, hogy az ő lakásán forgattak pedofil videókat, és akinek elvtársai az Antifa mozgalommal vertek embereket Budapest utcáin – kiakadt azon, hogy halálosan megfenyegették egy levélben. A Fidesz frakcióvezetője viszont felvilágosította a baloldali politikust, hogy az erőszak erőszakot szül, tehát miért csodálkozik ezen. Kocsis Máté emlékeztette Jámbort, hogy korábban cinkosan hallgatott és mosolygott, amikor fideszes politikusok lámpavasra húzásával hencegtek társai, és azt akarták, hogy Budapest utcáin vér folyjon.Ajánljuk még