perverz edző
Több mint tíz éven át ronthatott meg fiatalkorú fiúkat egy homoszexuális budapesti karateedző
Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsít a rendőrség egy fővárosi karateedzőt. Bár a nyomozás már másfél éve tart, a férfi most is szabadlábon van, sőt, jelenleg is gyerekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozik, méghozzá egy keresztény gyülekezet sportiskolájában is. Birtokunkba került nyomozati iratokból kiderül, hogy több fiút is megronthatott. Annak az áldozatának a vallomásából, aki édesapjával együtt jelentette fel, kiderül, hogy egy éven át készítette elő a "terepet", majd 3 éven át folytatott szexuális cselekményeket a kezdetekkor 15 éves kamasszal. Lapunk a történet több szereplőjét, érintettjét is megtalálta, akik állítják: már tíz évvel ezelőtt is fiatalkorúakkal élt szexuális életet F.M., és volt olyan tizenéves "partnere", akivel együtt is élt. A karateedző aberrációjáról másfél évtizede tudhat egy egész kerület… Megtaláltuk a gyulai pedofil jobbikos eldugott kertjét, ahova rendszeresen vitt gyerekeket (Videó)
Tudnia kellett a Jobbiknak gyulai tagjuk zűrös múltjáról és ferde hajlamáról, ugyanis már több mint 20 évvel ezelőtt is felmerült, hogy a gyerekeket, főként a fiatal fiúkat szereti a karateedző. Voltak szülők, akik panaszt tettek az iskolában, ahol H. László tanított, mert tapogatta, simogatta a gyerekeket és olyan diák is volt, akit a szülei kimenekítettek és békéscsabai iskolába írattak át. A Jobbik – amelynek gyulai elnöke a sajtóban több helyen elismerte, hogy régi, jó ismerőse H. – mindezek ellenére folyamatosan tolta előre a Békés megyei városban: még önkormányzati képviselőjelöltként is indították 2019-ben. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.