polt péter
Alkotmánybírónak választották Polt Pétert és Hende Csabát
Alkotmánybírónak választotta az Országgyűlés kedden Polt Péter leköszönő legfőbb ügyészt és Hende Csabát, az Országgyűlés eddigi törvényalkotásért felelős alelnökét.Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő
Nagy Gábor Bálintot, a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóját jelölte a Polt Péter lemondása miatt a jövőben megüresedő legfőbb ügyészi tisztségre az alaptörvényben biztosított hatáskörében Sulyok Tamás köztársasági elnök az igazságszolgáltatásban érintett jogászi hivatásrendek vezetőivel való konzultációt követően - közölte a Sándor-palota csütörtökön.Átadta lemondását az államfőnek a legfőbb ügyész
Polt Péter ma délután felkeresett a Sándor-palotában, hogy átadja lemondását. Köszönetem és elismerésem Legfőbb Ügyész Úrnak eddigi munkájáért! – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Sulyok Tamás.A Fidesz-frakció Hende Csabát és Polt Pétert jelölte alkotmánybírónak
A Fidesz-frakció Hende Csabát, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét és Polt Péter legfőbb ügyészt jelölte az Alkotmánybíróság új tagjainak – közölte a kormánypárt képviselőcsoportja csütörtökön a Facebookon.Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz!
Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz – ezt a Gulyáságyú Médiának mondta tegnap Kövér László Kapuváron, egy lakossági fórum előtt. Az alkotmánybírók megbízatása 12 évre szól, csak olyan jelölt választható meg, aki még nem töltötte be a 70. életévét.Magyar Péter egyre erőszakosabban lép fel, kidobná Polt Pétert a Legfőbb Ügyészségről – Soros pedig sok jó dolgot is csinált szerinte
Az embernek sokkal inkább egy termék jut már eszébe Magyar Péterről, semmint egy politikus, hiszen túl sok új gondolata nincs, mégis kíváncsiak rá az emberek. A figyelmet azzal tartja fent, hogy a lumpenproliknak tetsző retorikával operál, a mostani Telex interjújában például éppen azt ecseteli, hogyan dobná ki a legfőbb ügyészt a munkahelyéről. Múlt héten pedig egy tatabányai étterembe tört be híveivel, mert ahol nem látják szívesen, ott berúgja az ajtót...Reagált a Központi Nyomozó Főügyészség a hangfelvételre: az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is
A Központi Nyomozó Főügyészség azt írja: helytálló, ami a hangfelvételen is elhangzik, Polt Péter legfőbb ügyész valóban nem uralja az ügyészséget, ugyanis ott a törvények uralma érvényesül. Azt is leszögezik: az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is.Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet
A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában ezidáig hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük Baja Ferenc volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert is. A dolog pikantériája, hogy egy kapcsolódó ügy miatt korábban Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.Momentumos sajátosság rendőrökre támadni, avagy veszélyes a párt elnökének lenni?
Donáth Anna, a Momentum regnáló elnöke a szocialista Gurmai Zitával közösen keveredett gyanúba, hogy bűncselekményt követhetett el: rendőrökre támadhattak. Polt Péter kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését mindkettejük esetében. Donáth EP-képviselő, így az Európai Parlament ismét dönthet mentelmi jogáról, amit márciusban egyszer már felfüggesztett egy momentumos belharc következményeként. Gurmai az MSZP országgyűlési képviselője, az ő mentelmi jogáról a magyar parlament fog dönteni.Ajánljuk még