porvihar
Nemrég nálunk, most Amerikában okozott tömegbalesetet a porvihar
Legalább hat halálos áldozata és sok sérültje van az Illinois állam középső részén húzódó 55-ös autópályán – helyi idő szerint – hétfőn történt tömegkarambolnak, amelyet porvihar okozott – közölték a helyi hatóságok. Márciusban Magyarországon is porvihar okozott tömegszerencsétlenséget.Nyomozás indul az M1-esen történt tömegbaleset ügyében (FRISSÍTVE A RENDŐRSÉG KÖZLEMÉNYE ALAPJÁN!)
Nyomozást rendelt el a Pest Vármegyei Rendőr-Főkapitányság az M1-es autópályán egy hete történt tömegszerencsétlenség ügyében.Porátfúvásra figyelmeztet az Útinform az M3-as autópályán Hatvannál
Porátfúvás alakult ki az M3-as autópályán Hatvan térségében – figyelmeztetett az Útinform szombat délután.A DK talán nem tudja, hogy mindig van 134. nap?
Nehéz minket már meglepni, igaz? Kifejezetten furcsa, ha mostanság olyat állít egy bolsi, amitől hirtelen a szívünkre tesszük a kezünket, és bár pontosan tudjuk, hogy milyenek ezek, honnan jönnek, milyen szellemi és sok esetben családi felmenőik is vannak, azért egy kicsit megállunk a mindennapok közepette. Velem igazán ritkán történik ilyesmi. Pontosan és talán ez sem igaz így és ebben a formában, de elég az hozzá, hogy ha érkezik is időnként valami újdonság, igyekszem már igazán a helyén kezelni.A viharos szél miatti porviharokra figyelmeztet az Útinform
Erős, viharos széllökésekre és porviharok miatt lecsökkenő látótávolságra figyelmeztetett szerdán az Útinfom a honlapján. Azt írták, erős, viharos széllökésekre kell számítani elsősorban a Dunántúlon, főként a Badacsonyban és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.A tragikus tömegbaleset fő okozója a gyorshajtás és a követési távolság be nem tartása lehetett?
Deli Kálmán közúti közlekedésbiztonsági balesetelemző és gépjármű-közlekedési műszaki igazságügyi szakértő a Mandiner kérdésére elmondta: hazánk történetében még nemigen volt ekkora közlekedési baleset, állítása szerint általában két-három-négy autóból álló ráfutásos balesetek szoktak az autópályákon történni. A szakértő a lapnak arról is beszélt, hogy a baleset egyik fő okozója a relatív gyorshajtás és a kellő követési távolság be nem tartása lehetett.Ajánljuk még